Ugrás a tartalomra

Lefejezte terhes nővérét

Létrehozva
Sarlóval ölte meg terhes testvérét egy indiai fiú, miközben az anyjuk lefogta a lány lábait.
Kép
forrás: pixabay

Letartóztattak egy tinédzsert Nyugat-Indában, miután lefejezte 19 éves nővérét. A lány lábait eközben édesanyja tartotta a rendőrség beszámolója szerint – írja a CNN.

A meg nem nevezett áldozat a család szándékai ellenére házasodott meg, és két hónapos terhes volt, amikor kivégezték.

„A lány és férje hivatalosan is összeházasodtak, összeköltöztek a férjével, és onnantól nem tartották a kapcsolatot a családdal” – mondta Kailash Prajapati a rendőrség képviseletében.

Kép
A horrorisztikus gyilkosság a 65 ezer fős Vaijapurban történt, Középnyugat-Indiában.

Az áldozat teára invitálta otthonába anyját és testvérét. A találkozó során öccse elővett egy sarlót,

négyszer lesújtott rá vele, majd lefejezte. A rendőrség jelentése szerint az anya eközben fogta a lány lábát. Ezek után a fiú a fejet kivitte a ház elé, és a testet a lakásban hagyta.

Az eset során a férj is otthon tartózkodott, mivel épp betegeskedett. Éppen aludt, és csak a zajra riadt fel. Az anya és fia őt is megtámadták, ám neki sikerült elmenekülnie.

A gyilkosok nemsokára önként feladták magukat, a rendőrök ezután érkeztek ki a helyszínre és találtak rá a levágott fejre. A nőt fogva tartják, fiát – mivel még kiskorú – javítóintézetbe küldték.

A tények alapján klasszikus becsületgyilkosságról van szó, amelynek során saját családtagjai gyilkolnak meg egy lányt vagy nőt, azzal a magyarázattal, hogy szégyent hozott rájuk. Indiában csak a 2020-as évben 23 ilyen esetre került sor.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.