Ugrás a tartalomra

A tizenötéves fiú prostituáltat csinált tizenhétéves barátnőjéből

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 15 éves fiatalkorú férfi ellen emberkereskedelem bűntette miatt, aki vele együtt a miskolci gyermekotthonból elszökött barátnőjét arra bírta rá, hogy prostitúcióval keressen pénzt.

A szerv közleménye szerint a vádlottat ugyanabban a miskolci gyermekvédelmi otthonban helyezték el a sértett kiskorú lánnyal, akivel érzelmi kapcsolatba került. 2019 tavaszán megszöktek, a városban laktak, de hamar elfogyott a pénzük.

A vádlott felvetette barátnőjének, hogy prostitúcióból kellene jövedelmet szerezniük, amihez majd ő segítséget nyújt. A sértett, mivel neki is szüksége volt pénzre, beleegyezett.

Együtt elmentek a város egyik külterületi utcájára, ahol a vádlott megállított egy autóst férfit, és megállapodott vele, hogy a sértett pénzért számára szexuális szolgáltatást nyújtson.

Az ismeretlen férfi az autóval elszállította a kiskorú nőt, és vele közösült, amiért 5 000 forintot fizetett. A sértett a teljes összeget átadta a vádlottnak, aki abból cigarettát vásárolt, megkínálta belőle a sértettet, viszont a visszajáró pénzt teljes egészében megtartotta magának.

A vádlott ezután arra ösztönözte a kiskorú nőt, hogy a későbbiekben is ilyen módon jussanak pénzhez, de a sértett ezt megtagadta.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – fiatalkorúak börtönében letöltendő, de próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott pártfogó felügyelet elrendelésével.

(Borítókép: Illusztráció)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.