Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek a volt katona ellen, aki meg akart erőszakolni egy állapotos nőt a Kálvária dombon

Létrehozva
A 35 éves férfi a Kálvária domb lépcsősorán földre tepert, és akart megerőszakolni egy harminc év körüli várandós nőt júniusban.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Erőszakkal elkövetett szexuális erőszak miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki június 20-án követni kezdett egy 30 éves állapotos nőt, majd egy lépcsőn mögé lépett, a földre húzta és fojtogatni kezdte.

A volt katona ezután a lépcső melletti erdős részre húzta, majd megpróbálta megerőszakolni. A nőnek eközben sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért az elkövető elmenekült. A nő a történtek során több horzsolásos, könnyű sérülést is szenvedett.

Kép

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi elkövetésének tervszerűségére utal, hogy „a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a sértettet, majd a helyszínről futva menekülő, sötét napszemüveget és baseball sapkát viselő elkövető időközben – azonosításának megnehezítése érdekében – ruházatot cserélt.”

A férfi letartóztatásban van, tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető jogviszonyát az elkövetéstől számított három napon belül megszüntették.

Az ügyészég indítványában azt kérte, hogyha a férfi lemond a tárgyaláshoz való jogáról és beismeri a történteket, akkor a bíróság ítélje hét év fegyházbüntetésre és ugyanennyi ideig tartó közügyektől eltiltás mellékbüntetésre - számolt be a Telex.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.