Ugrás a tartalomra

A megrongált traffibox nem védi a közlekedőket

Létrehozva
Az eszköz pedig bevált, nem történt halálos közúti közlekedési baleset Miskolcon, a Kiss Ernő utcában, amióta működik a Traffibox.
Kép
Fotó: police.hu

A napokban azonban ismeretlen tettes festékkel lefújta a közlekedés biztonságát szolgáló szerkezetet, ezért a rendőrség eljárást indított az ügyben - tette közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írják, lassan fél éve működik Miskolcon, a Kiss Ernő utcában az úgynevezett Traffibox, ami az adott útszakaszon szűri ki a gyorshajtó sofőröket. A közelmúltban itt két halálos közúti közlekedési baleset is történt, amióta azonban az eszköz figyeli az utat nem volt tragédia ezen útszakaszon.

A napokban - eddig még - ismeretlen elkövető megrongálta a készüléket. A Miskolci Rendőrkapitányság ezért rongálás elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított az ügyben.

A Miskolci Rendőrkapitányság az eset kapcsán felhívja a figyelmet, hogy a gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik, valamint, tilos a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni és az ellenőrzés eredményét befolyásolni. 

A telepített Traffibox az agresszív gyorshajtók kiszűrésére szolgál, hogy mindenki hazaérjen! - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.