Ugrás a tartalomra

Mostohatestvére megrontása miatt emeltek vádat egy férfi ellen Somogyban

Létrehozva
Mostohatestvére megrontása miatt vádat emeltek egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Azt írták: a 22 éves fiatalember apja élettársi kapcsolatot létesített a 12 év alatti kislány anyjával, így a vádlott hozzájuk költözött.
    
Az ügyészség szerint a férfi a lánnyal és annak két másik testvérével aludt közös hálószobában, amit arra használt fel, hogy a befolyása alá vonja a sértettet, és szexuális cselekményt végezzen vele.
    
Az esetre a lány egészségügyi vizsgálatával összefüggésben derült fény, a vádlott őrizetbe, majd letartóztatásba került.
    
Az ügyészség 12. életévét be nem töltött, hatalmi befolyása alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt azt indítványozta a bíróságnak, hogy a férfit ítélje fegyházbüntetésre, és tiltsa el a kiskorúak nevelésével összefüggő foglalkozástól.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.