Ugrás a tartalomra

Akár nyolc évet is kaphat az iskolai merényletre készülő miskolci fiú

Létrehozva
A miskolci fiút csütörtökön fogták el a TEK munkatársai, miután kiderült, a korábbi iskolájába akart menni, ahol az elsősök között akart mészárlásba kezdeni. Mindez a közösségi oldalakon tett bejegyzéseiből derült ki.

Külföldről értesítették a hatóságok a magyar nyomozókat arról, hogy egy magyar fiatalember a közösségi oldalakon rendszeresen méltatja az iskolai lövöldözések elkövetőit. Mint kiderült, egy 17 éves miskolci fiatal írta a bejegyzéseket, aki öngyilkos hajlamú, de arról is írt, hogy a korábbi általános iskolájában olyan tömeggyilkosságot akar elkövetni, amilyenről az Egyesült Államokból érkezett tudósítás több alkalommal is - hangzott el az ATV Híradójában.

A súlyos esettel kapcsolatban Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtószóvivő-helyettese kiemelte, a fiú úgy tervezte, hogy legalább két osztályterembe akar bejutni, ahol gyerekekre nyitott volna tüzet.

Miután kiderült, hogy mire készül, őrizetbe vették, és azóta már a bíróság is letartóztatta. A fiú az iskolai lövöldözést alaposan eltervezte, még arra is gondolt, hogy megvárja a 18. születésnapját, és egy lövészklubba járva, legálisan szerez majd fegyvert. Egy ügyvéd azt mondta, hogy jogosan vették őrizetbe.

- Külön törvényi tényállás foglalkozik a terrorcselekménnyel való fenyegetéssel és mind a fenyegetés, mind az előkészület 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - hangsúlyozta Lakatos Olivér ügyvéd az ATV Híradó stábjának.

A hírek szerint a kihallgatása során a fiú pillanatnyi pszichés zavarára nyilatkozott, majd azt állította, hogy ő nem kívánt gyilkosságot elkövetni.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.