Ugrás a tartalomra

Enyhítette a bíróság a Kálváriánál erőszakoskodó férfi büntetését

Létrehozva
"Nagyobb nyomatékkal" vették figyelembe a terhelt előkészítő ülésen tett beismerő vallomását.
Kép
A Kálvária lépcső. Illusztráció. | Fotó: Juhász Ákos

A Miskolci Törvényszék hétfőn, közleményben tájékoztatta lapunkat arról, hogy jogerősen befejeződött a miskolci Kálvária dombra vezető lépcsőnél történt erőszak ügye.

Mint írták, a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a hétfőn meghozott és kihirdetett ítéletével enyhítette annak a vádlottnak a büntetését, aki 2021 novemberében a Kálvária dombra vezető lépcsősornál hátulról, a nyakánál fogva megragadta az ott sétáló sértett nőt, aki ettől a földre esett. A férfi többször tarkón ütötte áldozatát és szexuális tartalmú fenyegetéseket intézett felé; a nő testére feküdt és testszerte fogdosta, illetve igyekezett levetkőztetni.

A terhelt mindvégig kontroll alatt tartotta a sértettet, aki nem tudott a szorításból szabadulni, azonban kiabálására, sikoltozására és ellenállására támadója felhagyott cselekményével és elszaladt a helyszínről.

A nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Az elsőfokú eljárásban tartott előkészítő ülésen a vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a Miskolci Járásbíróság szexuális erőszak bűntette miatt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A másodfokú bíróságként eljáró Miskolci Törvényszék nagyobb nyomatékkal vette figyelembe a terhelt előkészítő ülésen tett beismerő vallomását, amely az ügy eredményes befejezését és a bűnösség megállapítását nagymértékben elősegítette.

- Erre figyelemmel a törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a büntetést 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra enyhítette. Az ítélet jogerős - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.