Ugrás a tartalomra

Életveszélyes játékot űztek a sülysápi vasútvonalon

Létrehozva
Követ és fákat raktak Rákoshegynél a vasúti sínekre.

A Sülysápról a Keleti pályaudvarra tartó vonat kénytelen volt megállni, miután Rákoshegynél köveket, fákat rakott valaki a sínekre. A Sülysápról érkező és a Keleti pályaudvarra tartó vonat átment ezeken, és a nyílt pályán megállt – közölte a Mávinform.

A MÁV tájékoztatása szerint senki nem sérült meg, az utasokat a katasztrófavédelem segítségével átszállították egy másik vonatra.

A helyszínelést este 10 órára fejezték be, onnantól kezdett helyreállni a forgalom.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.