Ugrás a tartalomra

Milliomossá tette az álbankárt

Létrehozva
Egy miskolci férfi számlájáról több mint 15 millió forintot vett le az internetes csaló.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: Shutterstock

Csalás miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egyelőre ismeretlen tettessel szemben. Az elkövető január 6-án egy miskolci férfi bankszámlájáról több mint 15 millió forintot utalt át négy részletben idegen számlákra - tudatta portálunkkal közleményben Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A csaló telefonon kereste meg későbbi áldozatát, és bankbiztonsági osztályvezetőnek adta ki magát. Közölte a miskolci férfival, hogy egy ismeretlen személy megkísérelt elutalni több millió forintot a számlájáról. Az álbankár kérte, hogy töltse le számítógépére az AnyDesk programot, aminek a sértett eleget is tett, és ezzel a szoftverrel a csaló megszerezte az internetbankos adatait, majd megkárosította. A nyomozás jelenleg is folyik - számolnak be. 

A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz, megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz, csalárd módon megszerezni a pénzüket. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az internetes csalók ellen a Mátrix Projekt keretein belül. 

A rendőrség ajánlásai segíthetnek, hogy biztonságban legyünk a világhálón is: 

- Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája és a netbankja belépési adatait! A pénzintézetek nem kérik a számlatulajdonosoktól ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során a valódi banki dolgozó látja ezen adatokat.
- A pénzintézet nem ad utasítást telefonon az ügyfélnek semmilyen átutalásra.
- Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja!
- Legyen gyanús, ha a telefonáló tört magyarsággal beszél, vagy magyartalan, helyesírási hibákat tartalmazó e-mailben ajánl kedvező üzleti lehetőséget!
- Ne bízzon ismeretlenek üzleti vagy befektetési ajánlataiban, legyen gyanakvó, főleg, ha kiemelten nagy hozammal kecsegtetik!

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.