MIÖR
Csapaterőben vigyázzák a város rendjét
Rendőr-rendész vagy rendész-rendész párosok, gyakran „csapaterőben”, tehát akár két-három pár együtt járják a várost, hogy őrizzék a miskolciak nyugalmát és biztosítsák a szabályok betartását a közterületeken.
Körzeti rendészeket képez a MIÖR
A Miskolci Önkormányzati Rendészetnél megkezdték a leendő seriffek képzését, akik a tervek szerint augusztus végén állnak szolgálatba.
Nemzetközi delegáció ismerkedett a MIÖR innovációival
Angol és magyar szakemberekből álló hat fős küldöttség látogatott Miskolcra az Országos Polgárőr Szövetség szervezésében hétfőn, hogy megismerjék az önkormányzati rendészet munkáját.
Újraindul a körzeti seriffrendszer Miskolcon
Visszaállítják Miskolcon a 2015 és 2019 között működő körzeti seriffrendszert. A közterület-felügyelők képzése már tart.
Emberközeli, felkészült rendészek
A Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) működése országos szinten is példaértékű.
Megkezdték munkájukat a járőrpárosok Miskolcon
A város közbiztonságának erősítéséről szóló megállapodást kötött rendőrség és az önkormányzat.
Maradjon lezárva vagy nyissák meg az utat, ez volt a kérdés a lakossági fórumon
A szóban forgó útszakasz a Győri kapu 35 és 45 között található, fő funkciója jelenleg, hogy parkolóként szolgál, egyik végén az utat elzáró betontömbökkel. A lezárás megosztja az itt élőket.