Szabadidő
Ha lemaradt volna róla, visszanézheti a tűzijátékot
Az ünnepi tűzijáték során egy kisfiú álmán keresztül a magyar államalapítás utáni történelem nagy pillanatai elevenedtek meg. A fényshow a Tűz és fény játéka nevet kapta, az államalapítás és Szent István előtt tisztelgő hagyományos tűzijátéknak monumentális fényfestés, fény- és drónshow is része volt.
Megfűszerezték a Szinva Örökség Napokat
A Szinva Örökség Napok menüjét egy olaszos, de a diósgyőri színekkel is harmonizáló étellel fűszerezte meg az Acéllábos című korábbi gasztronómiai műsorunk stábja a szombaton forgatott bemutatófűzés során a Vár utcában.
Úgy tűnik, nem fog esni a fővárosban, megtarthatják a tűzijátékot
Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzésében zivatarokat jósolt szombatra, a jelek szerint azonban nem kell attól tartani, hogy ezek elmosnák az egy héttel eltolt tűzijátékot.
Leszállt az éj, s az állatkert megelevenedett
Nehéz eldönteni, melyik lakó volt a péntek este sztárja az Állatkertek Éjszakáján.
Szinva Örökség Napok: Megkezdődött a közösségek ünnepe
Pénteken tudományos konferenciával indult el a háromnapos programsorozat, amelynek célja a szimbolikus Szinva mentén összekovácsolni, egyben megünnepelni Miskolc közösségeit.
Piknikkel hangolódtak a bányásznapra
A városrész bányászhagyományai előtt tisztelegve idén hetvenkettedik alkalommal rendeznek megemlékezést jövő hét szombaton Perecesen.
Mégis volt tűzijáték Miskolcon - még ha virtuális is (videóval)
A népzenét játszó miskolci együttes örvendeztette meg egy ünnepi videóval követőit a közösségi oldal.
Régi, gazdátlan helyett új, szabványos kondipark az Avason
Az Avas II. ütemében található Máltai Játszótér és a műfüves futballpálya mellett helyezkedik el egy gazos, elhanyagolt kültéri fitneszpark. Most ezt lecserélik: a régit elbontják, mellé pedig egy új, európai szabványoknak megfelelő és karbantartott kondipark kerül.
A királynő visszatért, és pompásabb, mint valaha
Most már valóban látogatható a lillafüredi Zsófia-kilátó, kedden ugyanis ünnepélyes keretek között felavatták az első ilyen vidéki építmény korhű rekonstrukcióját.
Nyüzsgésből a csendbe – az Avasi Arborétumba vezető sétára várják az érdeklődőket
A MIDMAR Kft. augusztus 27-én 10 órára garantált sétát hirdet az Avasi Arborétumhoz. A séta a Tourinform Miskolc irodától indul.
Még tart a licit Cseh László úszósapkáira
Jótékonysági céllal elárverezi Miskolc önkormányzata a Cseh László olimpiai bajnok által dedikált úszósapkákat.
Állatkertek Éjszakája Miskolcon is
A Miskolci Állatkert péntek este különlegességekkel, érdekességekkel várja látogatóit, akik így egy igazán rendhagyó programon vehetnek részt az állatkertben, hiszen máskor nincs lehetőség rá, hogy megismerjék az állatkert lakóinak életét sötétedés után.
Öt év alatt kilencszer több gigabájtot használtunk el internetezésre
Egyre többet böngészünk, videocsetelünk és nagyobb felbontásban élvezzük a streamelt médiát - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
A héten megkezdődik a jegyelővétel a CineFestre
Kevesebb, mint három hét, és megkezdődik a 18. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A rendezvény részletes programfüzete már elérhető, szerdától pedig jegyvásárlásra is lehetőség van.
Szinva Örökség Napok: A város és közösségei megmutatják értékeiket
Ahogyan átszeli, úgy köti össze Miskolcot a Szinva patak. Ennél fogva szimbolikus szerepe van és fontos a legtöbb városlakónak. Szinva Örökség Napok címen új rendezvénysorozat keretében – hét helyszínen, három napon át – mutathatják meg a miskolciak, milyen értékek mentén kötődnek a patakhoz.
Balatoni hangulatokkal indul a Miskolci Kamarazenei Nyár
Hétfőn újra kezdetét veszi a Miskolci Kamarazenei Nyár koncertsorozat, benne ismét érdekes tematikákkal, műsor összeállításokkal.
Funkciót kapnak a falmaradékok: összművészeti alkotópark Miskolcon
Graffiti Alkotópark épülhet az Y-híd lábánál. Az önkormányzat attól tart, hogy a funkció nélküli terület elhanyagolttá válna, ezért döntött a hasznosítása mellett. A háromezer négyzetméteres park nagy része a tervek szerint zöldfelület lesz, a fennmaradó részt pedig térkővel fogják leburkolni, emellett aszimmetrikus pengefalakat is kialakítanak majd, különböző nagyságú alkotófelületekkel, valamint padokat és szeméttároló kukákat is kihelyeznek.
Kicsit gyereknap is volt a nemzeti ünnep
Nem csupán szavazókorú polgárainak készült változatos programokkal Miskolc államalapítónk, Szent István király ünnepe alkalmából. A legkisebbeket napközben számos műsorszámmal várták a szervezők.
Az idei Arany Medve-díjas és Velence egyetlen magyar filmje a CineFesten
A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legfontosabb díját, az Arany Medvét elnyerő Alcarràs, és Grosan Cristina, A legjobb dolgokon bőgni kell rendezőjének a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál programjába beválogatott új filmje (Hétköznapi kudarcok) csak két kiragadott cím az idén szeptember 9. és 17. megrendezésre kerülő CineFest Kitekintő szekciójának filmjei közül.
Az államalapítást ünnepeljük
Változatos programokkal készül Miskolc államalapító Szent István király ünnepére.