Ugrás a tartalomra

Szabadidő

Miskolci CineFest - Johnny Depp visszatér, és itt lesz Cannes győztese is
KultúraSzabadidőMiskolc
Szeptember 1. és 9. között a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Kitekintő szekciója két magyar remekművel, továbbá Cannes nyitófilmjével – amely egyben a CineFest nyitófilmje is – és Arany Pálma-díjasával vár. A Hongkongi Nemzetközi Filmfesztivál jóvoltából ugyancsak ebben a szekcióban hat kiemelkedő hongkongi alkotás látható, továbbá három dél-koreai mozi segít elmerülni a kortárs ázsiai mozi legkiválóbb darabjaiban.
Fergeteges zenés, táncos bulit ígér a Lóci játszik
KultúraSzabadidőMiskolc
Augusztus végén a Miskolci Kulturális Központ vendége lesz a Lóci játszik. Hazánk jól ismert pop-rock együttese zárja majd a nyarat a Csengey kertben.
Születésnapot ünnepel a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
Szülinapi hétvégével várja a látogatókat augusztus 18-án, 19-én és 20-án a jubiláló Miskolci Állatkert.
Perecesen szólt a rock szombaton
KultúraSzabadidőMiskolc
Ötödik alkalommal rendezték meg a Perecesi Rockfesztivált, ahol ismert zenészekkel és rockerekkel telt meg a szabadtéri színpad és környéke.
Lángostöri: a sótól a szarvasgombáig
SzabadidőCelebhírekBelföldMiskolc
Paraszti étel, ami köré romantikus regényeket lehetne írni. Mert mi is tulajdonképpen a lángos?
MINAP-INDÍTÓ (2023.08.13.) - IDŐJÁRÁS, ÚTINFORM, LEVEGŐMINŐSÉG, HOROSZKÓP
SzabadidőKörnyezetCelebhírekMiskolc
Vasárnap is igazi strandidőre készülhetünk, Miskolcon elérjük újra a 30 fokot, sajnos fokozódik a pollenterhelés is, de legalább itt vannak a Perseidák, csak legyen türelmünk kivárni egy-egy felvillanást.
Állatmentők akcióban
SzabadidőKörnyezetMiskolc
Augusztus 16. a hontalan állatok napja: az alkalomból riportot készítettünk, milyen a helyzet a kóborló négylábúak terén a városban.
Helyi termelői vásár és hagyományőrző nap Miskolctapolcán
SzabadidőMiskolc
Változatos programokkal várták az érdeklődőket ezen a héten Miskolctapolcán a Barlangfürdő előtti téren, csütörtök délutántól egészen szombat estig.
Így szórakozik Miskolcon a Z generáció
KultúraSzabadidőVéleményMiskolc
A megkérdezettek szerint a járvány óta megcsappant a fiataloknak szóló kulturális programok száma.
Óriásplakátokon Miskolc
KultúraSzabadidőMiskolc
Országszerte tíz óriásplakát hirdeti Miskolc nagyszerűségét, köszönhetően annak, hogy a helyi turisztikai információs iroda kitűnően teljesít a város népszerűsítésében.
Miskolc fényei – születésnapos a kilátó augusztus 20-án
MiskolcKultúraSzabadidő
Már januárban megkezdődött „a kilátó éve” eseménysor, hiszen civil közösségek akkor az 1963 elején első ízben felkapcsolt díszkivilágításra utalva felidézték az éppen hatvan esztendeje megszülető avasi tévétorony emlékezetét.
MINAP-INDÍTÓ (2023.08.12.) - IDŐJÁRÁS, ÚTINFORM, LEVEGŐMINŐSÉG, HOROSZKÓP
SzabadidőKörnyezetCelebhírekMiskolc
Nyári hétvégét ígér a meteorológia, sok napsütéssel, kevés felhővel. A kánikula még nem tér vissza.
A berlini Arany Medvétől a velencei Arany Oroszlánig
KultúraSzabadidőMiskolc
Összeállt a CineFest idei dokumentumfilmes programja.
Nébih: számos hiányosságot találtak a street foodok ellenőrzésénél
SzabadidőBelföld
A higiéniai és nyomonkövethetőségi problémák voltak a leggyakoribbak.
Hangolódjunk a Szinva Örökség Napokra!
KultúraSzabadidőMiskolc
Ezzel a szándékkal hívta meg e heti vendégeit a Kilátó. A Miskolc Televízió közéleti magazinműsorában helyi művészek és politikusok a szeptemberben esedékes fesztivál programkínálata mellett a város patakjához fűződő személyes élményeikről is beszéltek.
Ellipsum: a gépészeti javítás maradt még hátra
SzabadidőMiskolc
Egyebek mellett erről számolt be a várost vezető frakció nevében Simon Gábor és Szarka Dénes az élményfürdőben tett szerda délutáni bejárását követően.
Sziget: Hollandiából érkeznek a legtöbben a csütörtökön kezdődő fesztiválra
SzabadidőBelföld
Az idei Sziget fesztiválra Hollandiából érkeznek a legtöbben, mögöttük a britek és az írek következnek, miközben a külföldi és a hazai látogatók aránya mintegy fele-fele - mondta a rendezvény főszervezője szerdán.
Nem csak a turisták szeretik felfedezni Miskolc értékeit
KultúraSzabadidőKörnyezetMiskolc
Rendkívül népszerűek aTourinform Miskolc iroda által szervezett garantált városnéző séták.
Nemzetiségi találkozót és horgászversenyt rendeznek a Csorba-tavon
SzabadidőMiskolc
Kilencedik alkalommal rendeznek Miskolc nemzetiségi önkormányzatai találkozót és horgászversenyt augusztus 16-án, szerdán, a Csorba-tavon.