Szabadidő
Ha a víz világnapja van, irány az állatkert
Már megszokhattuk, hogy minden évben tematikus programokkal várja látogatóit a Miskolci Állatkert, hogy együtt ünnepeljék meg ezt a napot a park lakói és vendégeik.
A víz világnapját ünneplik az állatkertben
Tematikus progamokkal várja a látogatóit a Miskolci Állatkert március 22-én, szombaton 10 és 15 óra között.
Segítséget kérnek a lyukói állatvédők, hogy megtarthassák menhelyüket
Kennelbővítéshez remél támogatást a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület, ez a feltétele, hogy menhely maradhasson a szervezet.
Betiltott dalokat hallgathatunk májusban a Mühában
A Sziámi AndFriends Betiltott dalok koncertjén nemcsak a betiltott daloké lesz a főszerep.
Városi élet és klímavédelem - Csatlakozz a változáshoz!
Közösségi műhelytalálkozót rendeznek szerdán délután a Győri kapuban.
A Jó, a Rossz és… Morricone Miskolcon
Tovább színesedik a CineFest szeptemberi programja, idén beszáll a műsorba a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Balázs Győző Református Gimnázium diákjai is, akik a legendás zeneszerző legnépszerűbb filmzenéivel és az ezekhez készülő koreográfiákkal varázsolnak majd el.
Ki, mit tud az Oscar-díjas filmekről - kvízjáték a moziban
Márciusban is megrendezi a népszerű filmes kvízjátékát a Cine-Mis Nonprofit Kft., amely már január óta minden hónapban izgalmas témákkal várja a résztvevőket.
Újra egy jó ügyért futhatunk
Hetedik alkalommal szervez nagyszabású jótékonysági futást a Supersum Közhasznú Alapítvány április 12-én Miskolc belvárosában.
"Nem fér bele, hogy egy vendég csalódottan távozzon" - interjú Darab Ádámmal
A Végállomás újonnan kinevezett Executive Chefével beszélgettünk, aki a Bükk ízeit akarja megmutatni Miskolcon.
Fájó szívvel búcsúztak a korisok a barcikai jégpályától
Utoljára csúszhattak a korcsolyázók szombaton a kazincbarcikai műjégpályán, mert a sokak által kedvelt hely, 40 év után végleg bezárt.
Jókai nyomában járják be a Bükk lejtőit
A szabadságharcos író bujdosását örökíti meg Tardona környékén a rendhagyó Jókai Mór Emléktúra.
Újdonságok is szerepelnek a Barlangfürdő megújulását tartalmazó tervekben
Például padlófűtés kerülhet a barlangjáratokba.
Ellenőrizheti a rendészet a kutyák oltottságát közterületen
Márciusban elkezdődtek a veszettség elleni soroltások Miskolcon. Aki ezzel az egyszerű lehetőséggel sem él, az számíthat a figyelmeztetésre.
Kollégánk képei is bekerültek a Magyar Sajtófotó Pályázat döntősei közé
A Barlangfürdő tragédiáját fotózta meg, képriportja most a legjobbak között van.
Május végéig várja az ajánlásokat a Háladíjra a Supersum alapítvány
A díjat pedagógus kaphatja.
Színházi rekordkísérlet - a végletek duplája
Az egyszemélyes produkció kötéltánc, biztosítókötél nélkül. Amit április 7-én, Miskolcon láthatunk, ennek a színházi kötéltáncnak a végsőkig kifeszített, pörgetett változata. Egy végtében két vágta, dupla produkció, közte egy kis lazítással, klubhangulattal.
Basszuskulcs: miskolciak uralják A Dalt, amerikai zenekar érkezik Bodrogkisfaludra
A Miskolc Televízió zenei magazinjának márciusi adásában beszélgetünk A Dalban vitézkedő miskolci zenekarok, a Z!ENEMi és a Here we are frontemberével, és megidézzük picit a BOLDOGkisfalud Feszt hangulatát is, a főszervezővel az idei zenei felhozatal került szóba a „kihelyezett” stúdiónkban, a Grizzlyben felvett beszélgetés során.
Mutatjuk, hogy tudunk menni szombaton az állatkertbe és a Zsarnai piacra
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő létesítményekről érkeztek szerkesztőségünkhöz friss információk.
Ezeréves templom és gömbsakk a Felvidék Ház márciusi programjában
Két izgalmas előadást kínál a Felvidék Ház márciusban Miskolcon, előbb az ezeréves sámoti templom megmentéséről hallhatunk egy vetítettképes előadást, majd megismerkedhetünk a gömbölyű sakkal, ahol senkit nem lehet sarokba szorítani.
Harmadik szülinapját ünnepli a Bükki Csillagda
Napra pontosan három éve, 2022. március 8.-án nyitotta meg kapuját és egyben egy rést az égboltra a Bükki Nemzeti Park szívében a Bükki Csillagda. A Bükki Csillagoségbolt-parkban egész hétvégén ünnepi programokkal csábítják a csillagászat szerelmeseit.