Ugrás a tartalomra

Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon

Létrehozva
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.
Kép
Szinva Irodalmi díj
Fotók: Horváth Csongor

A díjátadón Tóth-Szántai József polgármester is köszöntötte a résztvevőket. Beszédében az olvasás és az irodalom szerepének fontosságát hangsúlyozta, valamint méltatta a díj alapítását.

A Szinva Irodalmi díjat Bereti Gábor alapította 2020-ban. Az elismerést minden évben öttagú zsűri ítéli oda két kategóriában: szépírás és értekező próza területén. Az idei díjátadón Jenei László, a Műút folyóirat főszerkesztője felidézte, hogy immár hetedik alkalommal adták át az elismerést.

Az alapító, Bereti Gábor arról beszélt, hogy az elmúlt években jelentősen megváltozott az irodalom környezete.

– Aki ír egy verset, kiteszi, mondjuk, a Facebookra – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szakmai zsűrik szerepe továbbra is fontos az irodalmi értékek felismerésében és elismerésében.

Kép
Szinva Irodalmi díj

A szépírás kategória idei díjazottja Markó Béla erdélyi költő lett. Méltatásában költészetének sokszínűségét emelték ki, külön kitérve szonettjeire és haikuköltészetére, valamint arra a nyelvi érzékenységre, amely verseinek egyik meghatározó sajátossága.

Az értekező próza kategóriában Margócsy István irodalomtörténész és kritikus részesült elismerésben. Méltatói tudományos és kritikusi munkásságát, valamint a magyar irodalom értelmezésében betöltött szerepét hangsúlyozták.

Kép
Szinva Irodalmi díj

A rendezvény vendége volt Kocsis András Sándor könyvkiadó, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének korábbi elnöke is, aki a magyar könyvszakma helyzetéről és a vidéki kiadók szerepéről beszélt.

– Végtelenül becsülöm azokat a kollégákat, akik vidéken építettek fel sikeres kiadókat – mondta.

A díj mellé mindkét kitüntetett Seres László grafikus egy-egy alkotását is átvehette. A szervezők szerint a Szinva Irodalmi díj célja továbbra is az, hogy felhívja a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotóira és a minőségi irodalmi teljesítményekre.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.