Ugrás a tartalomra

Gazdaság

FÖX: államcsődhöz vezethetnek a kormányzati intézkedések
MiskolcGazdaságBelföld
A katatörvény és a rezsidíj-módosítás felfüggesztését követeli a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége.
Közel nyolcszáz millió forintból fejleszt a kórház
GazdaságMiskolc
Egyebek mellett onkológiai és kardiológiai eszközök érkeznek a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórházba.
Több, mint kétmillió fogyasztónak nő meg a számlája
GazdaságBelföld
A Technológiai és Ipari Minisztérium szerint az áram terén 1,4 millió, a gáz terén pedig körülbelül 900 ezer embert érint a rezsicsökkentés korlátozása.
Az előző vezetés miatt milliárdokat bukott Miskolc
MiskolcGazdaság
Miskolc városa teljesítette a korábban felvett svájci frank alapú kötvények visszafizetési kötelezettségét. A határidő augusztus elseje volt ugyan, de a város óvadéki számlájára már tíz nappal korábban fel kellett tölteni a teljes pénzösszeget, azaz 9,1 milliárd forintot.
Megszorítás: a rezsicsökkentés
GazdaságBelföld
Egy olyan intézkedést öltek meg, majd férceltek össze, ami a kormánypárt 12 éves politikájának alapja volt. Az ígéret, a néppel kötött szerződés már csak önmaga torzója. De volt-e valaha is más?
Képgaléria
Avasi bolhapiac: Egy műanyag dínó itt, egy térdvédő ott
SzabadidőGazdaságMiskolc
A bolhapiacok minden varázsával és a 40 fokot közelítő kánikulával együtt is sikert aratott az első alkalommal megrendezett Avasi bolhapiac. A több mint 20 árus számos olyan saját portékát tudott továbbadni másoknak, akiknél azok újra hasznossá válhatnak. A szervezők már tervezik a következő alkalmat.
Tóth Bertalan: ha a külügyminiszter igazat mondott, akkor nincs szükség lakossági gázáremelésre
MiskolcGazdaság
Miért vezetnek be lakossági gázáremelést, ha a Gazprommal kötött szerződés bőven lefedi a lakossági szükségleteket, és - ahogyan Szijjártó Péter fogalmazott - biztosítja, hogy a világpiaci ármozgásoktól függetlenül a lakossági fogyasztók számára a gáz ára ne növekedjen? - vetette fel az MSZP társelnöke, frakcióvezetője.
„Rezsi-reality”-t hirdetett, és valós számlákon keresztül magyarázza el a rezsi drágulását a borsodi polgármester
MiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Vilcsek Ernő szerint a kormány bagatellizálja a rezsicsökkentés csökkentésének hatását, azt pedig hazugságnak nevezte, hogy a lakosság negyedét sem érinti a drágulás.
Megjelent a rezsirendelet: a gázár hétszeresére, az áramár duplájára nő az átlagfogyasztás felett
GazdaságBelföld
A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent három, az új rezsiszabályokat rögzítő rendelet.
Kétszer keresnének Orbánék a piaci áramáron?
GazdaságBelföld
Nincs szükség áramimportra a lakossági ellátáshoz, és nincs ok arra, hogy az azonnali tőzsdei árakhoz igazítsák a lakossági tarifákat, így hatszorosára tolják fel a villanyszámla összegét. Ha így lesz, azon az állami MVM Csoport mellett Mészáros Lőrinc érdekeltsége nyer majd, a költségvetésbe pedig azért dől majd a pénz, mert az emelkedő tételekre is ráhúzzák a 27 százalékos áfát – olvasható a 24.hu-n. 
Rekordot döntött júniusban a Wizz Air
Gazdaság
Megdöntötte a júniusi utasforgalmi rekordját a Wizz Air, járatain 4,34 millióan repültek az előző hónapban - közölte a légitársaság kedden az MTI-vel.
Nem remegett meg a kezük - hegesztőversenyt rendeztek Miskolcon
MiskolcOktatásGazdaságBelföld
Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal országos hegesztőversenyt rendezett Miskolcon a Syrius Weldtech Zrt., a Fémipari Szakembercsoporttal együttműködve.
Továbbra is pörög a piac
Gazdaság
Fele annyi idő alatt kelnek el a legnépszerűbb használt autók, mint egy évvel ezelőtt.
Az Avasi bolhapiac lehet a városrész régiségvására
SzabadidőMiskolcGazdaság
Legalábbis az elv ugyanaz: a régóta őrizgetett tárgyak kacatból értékké válhatnak, ezzel pedig újra hasznosulhatnak. Szombaton az Avasi Közösségi Kávézónál több mint 20 árus települ majd ki portékájával, hogy a számukra már felesleges tárgyak valakinél új funkciót találjanak.
Itt vannak az új katatörvény részletei
MiskolcGazdaságBelföld
A törvény azt követően jelent meg hivatalosan, hogy azt hétfőn aláírta Novák Katalin köztársasági elnök.
Aláírta az új katatörvényt Novák Katalin
MiskolcGazdaság
Aláírta Novák Katalin köztársasági elnök a módosított katatörvényt, így eldőlt: szeptembertől több százezer katázó térhet át más adózási nemre vagy hagyhat fel a tevékenységével. Korábban az MSZP és a Jobbik is arra kérte a Novákot, hogy küldje vissza a parlamentnek a törvényjavaslatot, ő azonban nem élt ezzel a jogával. Ettől függetlenül az ellenzéki pártok – és akár az érintettek is – még az Alkotmánybíróság elé vihetik a jogszabályt, amelyet korábban többen is a jogbiztonságot sértőnek találtak.
A Jabil új automatizálási, képzési és innovációs központot nyit Tiszaújvárosban
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A Jabil (NYSE: JBL), a gyártási megoldásokat nyújtó, átfogó tervezési, gyártási, ellátási lánc- és termékmenedzsment szolgáltatásokat nyújtó vállalat új Automatizálási, Oktatási és Innovációs Központot nyitott Tiszaújvárosban.
Mikor omlik össze az unortodox gazdasági kártyavár?
GazdaságBelföld
Volt olyan nap az elmúlt héten, amikor 417 forintot kértek egy euróért. Az, aki homokban tarja a fejét, és azt gondolja ez az ő életére semmilyen hatással nincs, nagyon téved. Ezek a folyamatok ugyanis nem állnak meg a bejárati ajtónk előtt.
A nehéz időszak ellenére is állja a sarat a Miskolc Holding
GazdaságMiskolc
A folyamatos pénzügyi egyensúly megtartása a legfontosabb cél a cégcsoportnál.
A közelgő eurócsatlakozás miatt minősítették fel Horvátországot
GazdaságVilág
A lépést azzal indokolták, hogy az euró bevezetésének pozitív hatásai lesznek szokszédunkra nézve.