Ugrás a tartalomra

A színművészre emlékeztek a Nemzeti Színháznál

Létrehozva
A péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Marira emlékeztek péntek délután a Nemzeti Színháznál.
Kép

A színművész tisztelői az emlékhelyen pénteken 21 óráig, a továbbiakban pedig a hét minden napján 10 és 21 óra között helyezhetik el virágaikat.

A színháznál emlékezők a hangszóróból többek között Pilinszky János verseit és a János vitéz részleteit hallhatják felvételről Törőcsik Mari előadásában.

A Nemzeti Színház arra kéri a tiszteletüket tevőket, hogy az emlékhelyet, a Nemzeti Színház Hajóorrát a Soroksári út felől kijelölt útvonalon közelítsék meg. A járványhelyzetre való tekintettel azt kérik, fokozottan ügyeljenek a megfelelő távolságtartásra. Ha lerótták kegyeletüket, a tömeg elkerülése érdekében a Duna felőli oldalon, a Nemzeti Színház parkolójának irányába lehet távozni.

A színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál. Törőcsik Marit a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti, kérésére a temetést szűk családi körben tartják majd.

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.