Ugrás a tartalomra

Az örmény genocídiumról emlékeztek meg Miskolcon

Létrehozva
A megemlékezést péntek délután tartotta a Miskolci Örmény Nemzetiségi Önkormányzat a Görömböly utcában.
Kép
Fotó: Mocsári László

Örmény források szerint mintegy másfélmillió örményt telepítettek ki erőszakosan, illetve mészároltak le 1915-17. között az Oszmán Birodalomban (a törökök szerint 200-300 ezren, míg a tudományos körökben elfogadott nézet szerint 600-800 ezren vesztették életüket). Törökország a mai napig visszautasítja, hogy az eseményeket genocídiumként, népirtásként jellemezzék.

A korabeli nemzetközi tiltakozás hatására a török hatóságok a népirtás értelmi szerzőit bíróság elé állították, azonban a büntetések többsége elől a vádlottak elmenekültek. Ilyen körülmények között hívta életre az Örmény Forradalmi Szövetség nevű szélsőbaloldali párt a Nemeszisz nevű, a törökök elleni bosszút beteljesíteni hivatott „hadműveletet”, melynek során a népirtás hat fő török közreműködőjét, illetve értelmi szerzőjét meggyilkolták az 1920-as évek elejéig.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.