Ugrás a tartalomra

Szeptember 19-én mutatják be a Toldi animációs sorozat első részeit

Létrehozva
A Duna Televízió szeptember 19-én, vasárnap este mutatja be a kecskeméti rajzfilmstúdió Arany János elbeszélő költeményéből készült legújabb alkotását, a Toldi animációs sorozat első részeit - jelentették be pénteken a Lakitelek Népfőiskolán.
Kép

Bakonyi Péter, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Gyermek, Ifjúsági és Film Főszerkesztőségének főszerkesztője elmondta: a közmédia alapvető missziója, hogy a kultúrát, az irodalmat közvetítse.

Hangsúlyozta: kötelességüknek érezték, ugyanakkor nagy büszkeség is egyben, hogy ez a sorozat a Duna Televízió képernyőjére kerül, hiszen az adaptáció hidat képez a nemzedékek között és generációkat köt össze.

Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a Kecskemétfilm Kft. igazgatója kiemelte: nagy ajándék a kecskeméti rajzfilmstúdiónak, hogy, az idei, ötvenéves évfordulójukra elkészült a Toldi animációs sorozat a közelmúltban elhunyt Jankovics Marcell rendezésében.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.