Ugrás a tartalomra

Az összetartozást ünnepelték a Megyeházán

Létrehozva
Június 4. a Nemzeti Összetartozás Napja Magyarországon, a dátum a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója. Pénteken a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat a Megyeháza udvarán tartott megemlékezést és koszorúzást a nap alkalmából.

Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke felidézte a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényt, majd június 4. nemzetenként változó történelmi megítéléséről beszélt.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az ő véleménye szerint „a trianoni békediktátumot a magyarság halálos ítéletének szánták” – ennek alátámasztására a határozat által elszenvedett veszteséget sorolta.

A megyei közgyűlés elnöke azzal folytatta, hogy egy ilyen döntés után vagy eltűnik egy nép, vagy „feláll, és apránként újraépíti országát”. Utóbbi egyik módjaként jelölte meg a Nemzeti Összetartozás Napját.

„A magyar múltat őseink szenvedték el, a jelenét nagyszüleink harcolták meg számunkra, de a dicsőséges jövőt mi írjuk az unokáinknak” – zárta beszédét.

Ezt követően a jelenlévő intézmények és szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a Megyeháza udvarán található emlékparknál.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.