Ugrás a tartalomra

Új klippel folytatódik a Sky Fanatic szüliéve

Létrehozva
Ebben a világban címmel új videoklipje jelent meg a miskolci zenekarnak. Mindez egy újabb eleme a jubileumi évnek grandiózus koncerttel és új zenékkel együtt, hiszen idén 10 éve, hogy létrejött a banda.

Az Ebben a világban egy még hivatalosan kiadatlan nóta, ugyanakkor nem számít annyira újnak. Koncerteken többször hallhatta már a nagyérdemű. Nahaj Péter énekes-frontember felidézte, hogy beállások közötti improvizációból született meg a dal, amelynek az alapüzenetét nagyon fontosnak tartja a zenekar.

„Az emberek sokszor nem csak egymást, de önmagukat sem tudják elfogadni. Mindenkinek van valamilyen problémája az életében, senki sincsen egyedül” – összegezte Péter, hogy mit szerettek volna elmondani a zenén keresztül.

Kép
Fotó: Kiss Brigitta

A klip kapcsán kifejtette, hogy olyan embereket akartak felvonultatni, akik valamilyen problémával élnek együtt. „Azt is szerettük volna megmutatni, hogy amennyire különbözőek vagyunk, annyira egyformák is” – utalt arra, hogy a videóban külföldi cserediákok is szerepelnek.

Az Ebben a világban része a Sky Fanatic fennállásának 10. évét megünneplő időszaknak. Nahaj Péter arra is kitért, hogy várható egy új kislemez, „ami nem biztos, hogy kislemez lesz”, mert annyi dalötlete van a csapatnak, hogy lehet bővebb anyagot készítenek el végül.

További videoklipek forgatását is tervezik, az ilyen irányú terveikbe – is – nagyon bekavart a koronavírus-világjárvány. Mostantól legalább fél évente szeretnének valamit kiadni – mesélte az énekes-frontember.

Az ünneplés egyik legnagyobb durranásának egy grandiózus koncert ígérkezik a Helynekemben. Volt már az évben korábban itt egy Sky Fanatic-koncert, azonban Péter felhívta rá a figyelmet, hogy az a turnéindító volt, emellett Miskolcon akarták indítani az évet. A „hatalmas születésnapi buli” még ezután következik, erre pedig egyéb meglepetések mellett azzal készülnek, hogy meghívják a zenekar korábbi tagjait.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.