Ugrás a tartalomra

Miskolci születésű szerző hunyt el

Létrehozva
Böszörményi Gyula, az Álomfogó-regények írója 57 éves volt.
Kép
Fotó: 24.hu

Mint azt a 24.hu írja: június 29-én meghalt Böszörményi Gyula József Attila-díjas író. A gyászhírt a gyászoló család a Facebookra kitett közleményében tudatta. Az izomsorvadásos betegségben szenvedő, gyerekkora óta mozgássérült író 2002-ben lett országosan ismert Gergő és az álomfogók című meseregényével. Ezt aztán több folytatás követte, ezen kívül pedig olyan sikeres regénysorozatok fűződnek mint a nevéhez, mint az Ambrózy báró esetei.

"Úgy vagyok összerakva, hogy folyton új utakat keresek. Az intézetben először verset írtam, aztán a kémiába ástam bele magam, utóbb eszperantóul tanultam, majd jött a csillagászat, szereztem távcsövet, fölszereltem a tolószékemre, lefotóztak, bekerültem vele az Ég és Föld magazinba. Végül visszakanyarodtam az íráshoz. Öninterjút készítettem magammal a mozgássérültségről és a magányról, és bár a debreceni házirend tiltotta az ellenőrizetlen levelezést a külvilággal, meggyőztem a gondozómat, Margit nénit, hogy postázza a szöveget a Magyar Ifjúság című hetilapnak. Csodák csodájára lehozták, és küldtek kétszáz forint honoráriumot, ami  akkor komoly pénznek számított. Az intézetvezetés őrjöngött, Margit nénit kirúgták, én két hét tévébüntetést kaptam, vagyis lényegében elzártak a külvilágtól, de nem bántam, az dübörgött bennem, hogy »megcsináltam, megcsináltam, végre rátaláltam az utamra"

– mondta a 24.hu-nak adott 2019-es interjújában az író, akinek  első regénye az önéletrajzi ihletettségű Kucó volt.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.