Ugrás a tartalomra

Makovecz Imre munkássága előtt tisztelegnek

Létrehozva
Miskolcra érkezett a Makovecz Imre 1935-2011 – „Ég és föld közötti építészet” című vándorkiállítás, amely a nagy mester előtt tiszteleg. Ennek részeként kedden két tárlat nyílt meg, illetve lelepleztek egy Makovecz oszlop-installációt is. Mindegyik elem célja megismertetni az iskolateremtő építész munkásságát a szakmával és az érdeklődőkkel.

A Magyar Nemzeti Múzeum és a Makovecz Imre Alapítvány vándorkiállítása Miskolcra érkezett kedden. Az ennek részeként a Városház téren, a Széchenyi szobor mellett felállított Makovecz oszlop-installációt Veres Pál polgármester és Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese leplezték le.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

A városvezető Makovecz Imre érdemeit méltatva – egyebek mellett – elmondta, az organikus építészet megteremtőjét tisztelhetjük személyében. Arra is kitért Veres Pál, hogy munkássága nyomán számos ikonikus épület készült el, őt pedig Kossuth- és Ybl Miklós-díjjal is elismerték.

„Az általa alkotott épületek funkcionális sokszínűsége és a tervezés során alkalmazott egyedi megoldások tették ismertté és elismertté” – folytatta, majd arra tért ki a polgármester, hogy az épített környezetünket ugyanúgy meg kell óvnunk, ahogy műalkotásainkat, kulturális hagyományainkat.

Végezetül a vándorkiállítás mindenkori látogatói számára azt kívánta Veres Pál, hogy az ismeretanyag szolgáljon értékes látványvilággal és új ismeretekkel.

Kép

A szót Tomka Gábor vette át, és arról beszélt: „úgy érzem ezen a tájékon Makovecz Imre nagyon is otthon van” – utalt megyénkre, majd kifejtette. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese szerint a zempléni hegyek formái visszaköszönnek az épületeken.

Az építész munkásságának alapvető jellemzése után arra tért ki, hogy itt maradtak számunkra az épületek, amiket tervezett, de emellett egy iskola is, amit teremtett. „Az ő filozófiáját nagyon sokan követik és ez megsokszorozza a hatását” – összegzett. Végül azt kívánta a miskolciaknak, gondolkozzanak el a Makovecz-épületek jelentésén.

Kép

A vándorkiállítás augusztus 16. és 29. között látogatható a városban. A nyitónap részeként kiállítás nyílt meg az MTA-MAB Székházban Makovecz – Templomok, illetve a Kós-Házban Makovecz – Közösségi Házak címmel.

A keddi szakmai programot színesítette egy „Miskolci vizuális nevelési kísérletek” című előadás, valamint egy kerekasztal-beszélgetés is, amelyen építészek cseréltek eszméket.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.