Ugrás a tartalomra

Mesés versengésre invitál a könyvtár

Létrehozva
Vetélkedőt hirdet a magyar népmese napja alkalmából a József Attila Könyvtár. A versenyre miskolci általános iskolák 3-4. osztályos, három fős csapatainak jelentkezését várják.

A népmese napját Benedek Elek születésnapjához kapcsolódóan első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg, ezzel tisztelegve a nagy meseíró emléke előtt. A célok az elmúlt években sem változtak, hiszen a könyvtárosok, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ekkor különösen nagy figyelemmel fordulnak mind a magyar, mind más népek meséihez.

A József Attila Könyvtár az ünnephez kapcsolódóan hirdette meg „Egyszer volt, hol nem volt…” címmel versenyét. A vetélkedő első, írásbeli fordulójában egy szabadon választott népmese illusztrációjának elkészítése a csapatok feladata. Az alkotásokat A/4-es méretben, tetszőleges technikával, bármilyen eszköz (vízfesték, ceruza, zsírkréta stb.) használatával lehet elkészíteni. A képek hátoldalán a pályázó csapat nevét, iskoláját és felkészítő tanárát, az elérhetőségeket (e-mail, telefonszám), valamint az illusztrált mese címét kell szerepeltetni. A pályázók az illusztrációkat szeptember 15-ig adhatják le személyesen a József Attila Könyvtárban, de postai úton is eljuttathatják az intézmény címére (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 95.). A beküldött alkotásokból kiállítást szervez a könyvtár.

A legjobb hat csapat bekerül a vetélkedő döntőjébe, amelyet a József Attila Könyvtárban rendeznek a magyar népmese napjához kapcsolódva, szeptember 28-án. A fináléba jutott csapatok az előzetesen megküldött tematika alapján kapnak mesékkel kapcsolatos feladatokat: meseírás, egy-egy történet, eljátszása is része lesz a döntőnek. A legeredményesebben szereplő csapatok jutalomban részesülnek.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.