Ugrás a tartalomra

Elismerésben részesült a miskolci könyvtáros

Létrehozva
Háromhután vehette át a Pro Bibliotheca-díjat Fülöpné Ondok Zsuzsanna, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyűjteményszervezési osztályának vezetője.
Kép

- Munkatársunk 1983-ban a Miskolc Városi Könyvtárhoz tartozó Tompa Mihály Fiókkönyvtárban kezdte munkáját, majd 1985. február 1-én lett a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár munkatársa. Az első néhány évben olvasószolgálati könyvtárosként a kölcsönzőpultban tevékenykedett. Még ebben az évben elvégezte a könyvtárkezelői tanfolyamot - írja közleményében az intézmény. 

Később - folytatják - továbbképezte magát, és 2002-ben diplomázott az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán, könyvtár szakon. Szakdolgozatának témája a miskolci nyomdászat első száz évének története volt.  A Gyűjteményszervezési osztályt 2015-től osztályvezetőként irányítja, felügyeli az osztály egyre bővülő szakmai munkáját, tervezi, szervezi az intézmény könyv- és folyóirat-beszerzését, nyilvántartását.

"2017 és 2020 között részt vett a könyvtár stratégiai tervének összeállításában, megvalósításában. 2018-ban vette át az intézményben folyó OKJ-s segédkönyvtáros-képző tanfolyam vezetését. Munkáját magas színvonalon végzi. Szakmai igényessége, segítőkészsége, kedves, közvetlen egyénisége példaértékű. Munkatársait partnerként kezeli, ötleteiket, javaslataikat nyitottan fogadja. Munkásságának elismeréseként méltó a Pro Bibliotheca-díjra, melyhez ezúton is gratulálunk."


 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.