Ugrás a tartalomra

Újra együtt köszönthetjük az új esztendőt a szimfonikusokkal

Létrehozva
2023-ban is megtartja Újévi hangversenyeit a Miskolci Szimfonikus Zenekar.
Kép
Fotók: Rogosz Péter

A nagyon nehéz időszak ellenére mindent megtesznek azért, hogy Miskolc egyik legnagyobb kulturális eseménye, az Újévi hangverseny 2023-ban is megörvendeztesse a zenekedvelő közönséget.

Nagyszabású gálakoncertjeik műsorán népszerű polkák, opera áriák és operett slágerek szerepelnek, amelyek tolmácsolásához a műfajok legkiválóbb képviselőit hívják el évről évre.

2023-ban olyan nagyszerű művészek lesznek a vendégeik a színpadon, mint Tuznik Natália és Sándor Csaba. A látványos táncokat ezúttal a Ködmön Formációs Táncegyüttes szolgáltatja.

Kép

Januárban két alkalommal találkozhatnak velük a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában; január 7-én, szombaton délelőtt 11 és este 7 órától várják a közönséget. Az est dirigense a zenekar művészeti vezetője, Antal Mátyás Liszt Ferenc, Bartók-Pásztory és Príma díjas karmester lesz. A koncertek háziasszonya pedig a Bartók rádió műsorvezetője, a Muzsikáló reggel című műsor hangja, Becze Szilvia.

Jegyek november 8-tól vásárolhatók, a Miskolci Nemzeti Színház jegypénztárában, valamint a jegy.hu és az mso.hu oldalakon. További információk ITT.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.