Ugrás a tartalomra

A MÜHA már készül az ünnepekre

Létrehozva
„Az ünnepvárás mindenkié!” mottóval harangozta be ünnepi programkínálatát a Művészetek Háza csütörtökön.

Az elmúlt időszakban megszokottakkal ellentétben ezúttal kizárólag jó hírekkel szolgált a Miskolci Kulturális Központ. Az adventi, karácsonyi és újévi ünnepek hol lelket melengető, hol vidámságot hozó programjairól beszéltek az érintett vezetők az intézmény kávézójában tartott sajtótájékoztatón.

Majorné Bencze Tünde felsorolásából is kitűnt, hogy az ünnepvárás valamennyi napján készülnek valamivel: a kiállításmegnyitóktól a szimfonikus koncerteken és moziprogramokon át egészen a „swing karácsonyig” terjed az év végi választék.

Kép
Fotó: Mocsári László

Mindemellett decemberben is folytatódnak a már jól bevált sorozatok, mint amilyen a (S)ikertörténetek, a Jazz Inside Band és az ArTTér. Az MKK ügyvezetője kiemelte: idén először egésznapos ingyenes családi programokkal is készülnek, így például december 18-án az Erzsébet téri termelői nap is különleges tematikát kap majd. Ugyancsak először rendez a MÜHA szilveszteri műsort. Az est első felében a Dumaszínház két arca, Benk Dénes és Hajdú Balázs gondoskodik a remek hangulatról. Majd 2023 első órái a Seres Ildikó rendezte „zenés őrülettel” telnek, melynek keretében a Miskolci Nemzeti Színház színészei és táncművészei lépnek majd a pódiumra.

Ám az ezt megelőző hétvégékén is bőséggel akadnak érdekességek – a teljesség igénye nélkül: a Padlás c. musical, a galériában kézműveskedés, mesekuckó vagy épp fényfestő verseny. Halászné Rőthy Anita, a Művészetek Háza vezetője a Honeybeast, a Budapest Bár, St. Martin és Gájer Bálint koncertjeire külön felhívta a figyelmet, de hozzátette, a humorban sem lesz hiány. Sőt, kiderült még: december 8-án a Blahalouisianával indul útjára a kötetlen hangvételűre tervezett MÜHA Klub. Ekkor a vendégül látott zenekarok akusztikus koncertjeit egy félórás beszélgetés előzi majd meg.

Kép

A Miskolci Szimfonikus Zenekar számára a december a visszahúzódásról és az elcsendesedésről szól – ezt már Szászné Pónuzs Krisztina mondta. Az ügyvezető a Muszorgszkij – Ravel: Egy kiállítás képei c. zenekari mű mellett a kicsiknek rendezett Ciróka-koncertet jelölte meg attrakcióként. Hozzátette: jó pár esztendős kihagyás után december 19-én adventi koncertet is tartanak majd a muzsikusok, melyhez helyszínt idén a Búza téri görögkatolikus templom szolgáltat majd. De újévi koncertre is sor kerülhet, amit néhány héten belül a bérletes koncertek követnek majd.

Kép

A CINE-MIS Nonprofit Kft. ügyvezetője rámutatott: több éves hagyomány, hogy az adventi hétvégéken a gyermekeknek kedveskednek, így november 26-ától a szombatokat és vasárnapokat ennek rendelik alá. Bíró Tibor beszámolója szerint a novemberi és decemberi mozis kínálat egyaránt rendkívül gazdagnak ígérkezik. Már a múlt héten is találkozhattunk az idei Cinefest filmalkotásait bemutató vetítésekkel. Míg ezekben a napokban indul az Európai Art Mozi nap, melyhez négy alkotással csatlakozott a miskolci intézmény. Hagyományos őszi programként tekinthetünk a szintúgy a napokon belül kezdődő Lengyel Filmnapokra, miként a hónap végén tartott Francia Filmnapokra is. Mindezeken felül Országos Rajzfilmünnep, Szépkorúak Filmklubja és közönségtalálkozó várja a közönséget az Uránia és a Béke terem székeiben 2022 fennmaradó részében. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.