Ugrás a tartalomra

Két kulturális bástya helyét és helyzetét is megvitatták

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színházban tartotta nyílt ülését az önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága kedd délután. A városvezetők a teátrum mellett a szimfonikusok idei évadbeszámolóját is jóváhagyták, de a kulturális intézmények jövőjét érintő kérdéseket is feszegették.
Kép
kulturális bizottsági ülés színáz tárgyaló
Fotó: Mocsári László

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője a 2021/22-es szezon kapcsán kifejtette: habár az évad elején még javában érvényben lévő járványügyi szigorítások miatt némi létszámkorlátozás közbe is szólt, a zenekar az évet alapvetően sikeresen zárta, hiszen egyetlen koncertet sem kellett kihagyniuk. Szászné Pónuzs Krisztina szerint az évad előzetes tervezését ugyan beárnyékolták a lezárások okozta bizonytalanságok, az értékesített bérletek száma is azt igazolja, hogy közönségüket sikerült megtartaniuk. Hozzátette: számos kérdőjel övezi az elmúlt esztendőkben érkező állami támogatásokat, eszerint a finanszírozásukban még felvetődhetnek problémák.

Borkuti László képviselői tag reflektálva az elhangzottakra arról biztosította a megjelent intézmények vezetőit, hogy közművelődési és turisztikai tanácsnokként mindent elkövet azért, hogy az egyre nehezedő gazdasági körülmények közepette kikezdett kulturális alapok ne épülhessenek le egykönnyen.

Kép
kulturális bizottsági ülés színáz tárgyaló

Béres Attila örömmel konstatálta, hogy a bizottság ezúttal a teátrum tárgyalójában, egy asztalt körbeülve gyűlt össze. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatója úgy véli, nagy a felelőssége a város elöljáróságainak abban, hogy a jövőre kétszáz éves kulturális létesítmény januárban kinyithasson, és a művészek – az ország számos nagyvárosával ellentétben – Miskolcon a színpadon kezdhessék meg az új esztendőt. Hovatovább, a nem akármilyen ünneplés tervei mentén jövő áprilisa és októbere között a világhírű svájci rendező, Christoph Marthaler, a Comédie-Française, a Vertigo Balett és a Kolozsvári Magyar Színház produkciói is láthatók lesznek majd Miskolcon.

Kép
kulturális bizottsági ülés színáz tárgyaló

A direktor a társulat művészeti vezetőjével, Szabó Mátéval ismertette a mögöttük hagyott idény tapasztalatait. A szakemberek úgy értékelték: a pandémiával sújtott hónapokban jó döntésnek bizonyult, hogy a bérlet- helyett inkább a jegyárusításban gondolkodtak. A mostani, nem kevésbé krízissel tarkított évadban is igyekezett a teátrum minél inkább közönsége igényeihez szabni a repertoárt.

A drámaian megnövekedett rezsiköltségek fedezésére nemrégiben indított közösségi gyűjtés a színház vezetője szerint jól halad: eddig több mint 9,7 millió forintot ajánlottak fel számukra város- és országszerte. A Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága elnöke is a közösségi összefogás erejében látja a kiutat. Bazin Levente a színház támogatását hangsúlyozva rámutatott: kétszáz évvel ezelőtt ugyancsak a miskolci polgárok adakozása révén jöhetett létre az akkori Magyarország második kőszínháza. Most az a cél – fogalmazott a politikus –, hogy azt fenntartsuk és megtartsuk. Az előterjesztéseket a bizottság egyhangúlag megszavazta.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.