Ugrás a tartalomra

Ukrán mesékre ukrán hangokkal emlékeztek

Létrehozva
A háromszáz éve született ukrán humanista filozófusra és költőre, Hrihorij Szkovorodára koszorúzással és koncerttel emlékezett Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata szombaton.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Hrihorij Szkovoroda 1745-ben jött Magyarországra, Tokajba, ahol öt évig templomi énekes volt. Hazatérve költészetet tanított, majd 1753-tól házitanítói állást vállalt. Kovljarban írta első verseit, amelyek később bekerültek az Isteni dalok kertje című kötetbe. Szkovoroda a következő huszonöt esztendőt vándorlással töltötte, akkoriban írta filozófiai műveit, esszéit. Meséi Harkovi mesék címmel 1774-ben jelentek meg.

Kép

Miután a résztvevők a megemlékezés keretében szombat délelőtt a nemzeti alak tokaji emléktábláját megkoszorúzták, a program késő délután a borsodi megyeszékhelyen tartott emlékkoncerttel, az ukrán Leon Voci együttes fellépésével zárult. A Lviv-ből érkező művészek a városháza dísztermét töltötté meg hangjukkal.

Kép

A rendezvény támogatói voltak: Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület, a Magyarországi Ukrán Kulturális és Dokumentációs központ, valamint Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.