Ugrás a tartalomra

A MÜHA-nál még családiasabbá tették az adventet 

Létrehozva
A Művészetek Házában és az az előtti téren advent három, decemberi vasárnapján változatos programokkal várja a családokat a Miskolci Kulturális Központ. Mindezt az első ilyen alkalom is bizonyította.
Preview Image

December első vasárnapján a Művészetek Házában kézműves foglalkozásokkal, üvegfestő workshoppal, „csúnya pulcsi”-versennyel és könyvcsere-programmal is hangolódhattunk a közelgő ünnepre, míg a legkisebbeket karácsonyi mesekuckó és gyermekelőadás varázsolta el – Bing nyusziékkal és a Mikulással.

Kép

A Művészetek Háza előtti téren már délelőtt tíztől ajándékokat keresgélhettünk a kézműves vásárban, délután aztán a Mikulással is találkozhattak a gyerekek, sőt, még közös fotót is készíthettek a nagyszakállúval. Fél négytől a Nagycsaládosok Miskolci Egyesülete és a Miskolci Állategészségügyi Telep részére indult adománygyűjtés, majd fél hattól a ZENITA Hang-varázs Stúdió tehetségei, a Rebellions együttes és Éva Bence adott ünnepi műsort.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.