Ugrás a tartalomra

Ünnepi kuriózum Miskolcon

Létrehozva
Advent negyedik vasárnapján ismét előadják kilenc nyelven a legendás karácsonyi éneket Miskolc belvárosában.

Egészen különleges produkciót hallhatnak azok, akik december 18-án részt vesznek a Szent István téren, advent negyedik vasárnapján a gyertyagyújtáson. A program délután négykor veszi kezdetét: Juhász Ferenc római katolikus helynök igehirdetését követően Veres Pál polgármester mond ünnepi beszédet, és Jernei Péterrel, az Észak-magyarországi cserkészkerület elnökével együtt gyújtják meg az utolsó adventi gyertyát. Műsort ad a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium kórusa. Az ünnepi műsor záróakkordjaként idén is megszólal a legszebb karácsonyi ének, a Csendes éj a városban élő valamennyi nemzetiség nyelvén.

Preview Image
A Szent István téren is felcsendült a Csendes éj tavaly. | Horváth Csongor képgalériája

A különleges előadás 2020-ban debütált: az emblematikus dallam akkor szólalt meg először kilenc nyelven egyetlen produkcióban. A Fedor Vilmos ötletgazda kezdeményezése nyomán tavaly megvalósult akció sikeréért a városban működő nemzetiségi önkormányzatok összefogása is kellett.

A népszerű karácsonyi ének több nyelven történő előadása azt jelképezi, hogy Miskolc sokszínű kultúrája különböző népek találkozásából építkezik.

- Van egy város Európában, ahol kilenc kisebbség él együtt békében. Hozták és őrzik a kultúrájukat, nyelvüket. Miskolc kultúrája azért lett ilyen színes, mert ez a sokféle hatás mind termékenyítően hatott rá. Ebből indultam ki akkor, amikor eszembe jutott az, hogy ez a legszebb üzenet lehet a világnak Miskolcról - idézte fel a produkció születésének körülményeit Fedor Vilmos.

- Miskolc az egyetlen olyan város, ahol a kilenc kisebbségnek választott önkormányzata van, tette hozzá. – Az üzenet átadására a karácsony a legjobb pillanat, mert akkor mindenki erre figyel, ilyenkor szívesebben közelítünk a másikhoz – hangsúlyozta a polgármesteri megbízott.

A kezdeményezésnek azonnal országos sikere lett, a produkcióból készült videóklip azóta is nagy népszerűségnek örvend, a napokban már több mint 34 ezres megtekintést ért el a Youtube-on.

A dalt tavaly karácsonykor előadták élőben a Szent István téren, idén már színpadra is kerül a produkció. A művészek iskolai és egyházi kórusokkal, nemzetiségi önkormányzatok tagjaival, önkormányzati képviselőkkel kiegészülve, együtt adják elő ismét, kilenc nyelven a Csendes éjt. A dal hagyományteremtő céllal csendül fel újra Miskolc belvárosában, a tervek szerint ezentúl minden év karácsonyán előadják majd a produkciót ilyen formában.

Az adventi gyertyagyújtásokat élőben közvetítjük a Miskolc Televízióban és a MiNap Facebook-oldalán vasárnaponként 16 órától.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.