A Fontosnak vélt vinnivalóim című lemez anyagát a zenekar saját rendezvényén, az egri Kaláka Fesztiválon rögzítette tavaly. A cím az együttes életében fontos szerepet játszó, 2018-ban elhunyt erdélyi magyar költő, Kányádi Sándor Távolodóban című versének egy sora - olvasható az albumról szóló hétfői közleményben.
A kiadvány címe arra utal, hogy a Kaláka immár több mint fél évszázados történetében számos olyan versmegzenésítés született, amelyet az együttes a mai napig "visz magával". Közülük jó néhány kissé megváltozott, az utóbbi években a koncerteken már máshogy szólal meg, mint ahogy korábbi lemezeken vagy fellépéseken.
Az ötlet, hogy a Kaláka koncertanyagot adjon ki, a csapat technikusától, Ónodi Zsolttól származott. A zenekar korábban csak kétszer jelentetett meg élő felvételt: az 1989-es Boldog, szomorú dal a Kaláka huszadik születésnapjára készült, a jóval korábban rögzített Egyetemi Színpad '76 című CD 2002-ben jött ki.
A tavalyi egri Kaláka Fesztiválon tartott nagykoncerten az együttes régi tagjai is közreműködtek. A régóta együtt muzsikáló négyes, Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs mellett színpadra lépett Huzella Péter és Mikó István. Az ott felvett hanganyagban az ismertebb Kaláka-nóták mellett még nem publikált, valamint vadonatúj dalok is helyet kaptak.
Szerepel az anyagon mások mellett Nagy László, Weöres Sándor, Tóth Árpád, Kiss Anna, Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Arany János és természetesen Kányádi Sándor megzenésített verse. A tervek szerint a lemezt bemutató koncert az ősz folyamán lesz.
A Kaláka 1969-es megalakulása óta egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet kimagasló alkotásainak megzenésítésével. A kétszeres Kossuth-díjas együttes eddig több mint harminc lemezt készített. A legújabb valamennyi ismert internetes zeneszolgáltatón és zeneáruházban elérhető.
Első, kizárólag digitálisan elérhető lemezét adta ki a Kaláka
Létrehozva
Rendhagyó koncertlemezzel jelentkezett a Kaláka. Az idén 54 éves zenekar az eddigi vinyl-, kazetta- és CD-megjelenések után első alkalommal adott ki kizárólag digitális platformokon elérhető albumot.
Ez is érdekelhet
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.