Ugrás a tartalomra

"Himnusz 200" jeligére, Kölcsey miskolci emlékére

Létrehozva
Hétfő délután megkoszorúzták Kölcsey Ferenc miskolci emléktábláját. A rövid ünnepséget a múlt vasárnap esedékes magyar kultúra napja alkalmából tartották.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A több mint negyedszázados helyi hagyománynak idén Veres Pál polgármesteren és Varga Andrea alpolgármesteren kívül – Miskolc kulturális szereplői mellett – a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetői is eleget tettek. 

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én. A fellelhető kézirat szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását Szatmárcsekén.

Kép

A Széchenyi István út 38. szám alatti mementót a város a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megyei tagozatával együttesen 1997-ben annak felidézéséül állíttatta, hogy Kölcsey Ferenc egy 1830-as itteni látogatásakor vélhetően ebben a házban szállt meg. A Himnusz szerzőjét 1829-ben nevezték ki Szatmár vármegye aljegyzőjévé, ebben a minőségben vett részt az úton. A borsodi vendégségről egy baráti levelezésben ekként számol be:

„ma délután költözünk Kraudy kereskedő házához.”

Tudományos konferenciával, vetélkedővel, színházi esttel, díjátadóval, filmvetítéssel, koncerttel emlékezik meg Miskolc városa a Himnusz születésének 200. évfordulójáról.

Kép

Ám, hogy valóban a tárgyalt ingatlanban és – ahogy az a táblán szerepel – csakugyan Kraudy Sándor János görög kereskedőnél pihent-e meg Kölcsey, annak Kovács Sándor Iván és Dobrossy István kutatásai nyomán Bájer Máté kollégánk és Kiss Lajos levéltáros 2021-ben igyekeztek utánajárni... 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.