Ugrás a tartalomra

Miskolci étterem a döntőben

Létrehozva
Egy miskolci étterem is bekerült a Magyarország étele 2023. elnevezésű szakácsverseny tizenkét csapatos döntőjébe. 

Az Aranykorona Történelmi Étterem versenyre nevezett étele a „segesvári bújtatott szűzpecsenye kertjeink javaival” fantázianevet kapta, mely minőségi magyar alapanyagokból készült, így nem csoda, hogy elnyerte a szakmai zsűri tetszését.

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Felcsúti Gimnázium együttműködésével ötödik alkalommal hirdette meg a „Magyarország étele” nevű, melegkonyhai szakácsversenyét, amelyre december közepéig várták a nevezéseket. Az étel fantázianevének kiválasztásánál Petőfi Sándor életéhez és költészetéhez vagy az 1848/49-es forradalom és szabadságharchoz köthetőnek kellett lennie.

Az Étrend Egyesület a többi közt Kőrössy Kálmán Venesz díjas séfet kérte fel az ételek zsűrizésére, akitől a Miskolc Televízió megtudta: a héttagú zsűri a kivitelezés, a szín, az íz, az állag, a megjelenés alapján döntötte el, megfelel-e a kiírásnak az adott fogás.

Kép

– Nagy büszkeség, hogy képviselhetjük Miskolcot egy országos versenyen. Nagyon örülünk annak, hogy sokan nemcsak az ételekre, hanem azokra is kíváncsiak, akik ezeket készítik – osztotta meg stábunkkal Szendrei Mihály.

Az Aranykorona Történelmi Étterem tulajdonosa szerint akkora az érdeklődés és a figyelem a verseny iránt, hogy a vendégek közül többen csak a szakács miatt keresik fel a vendéglátóhelyet.

Kép

Bálint Márk konyhafőnök ott jártunkkor elárulta: voltaképp egy szűz roládot burkoltak be pulykamellel, mángolddal és sertéskarajjal – köretként pedig egyebek mellett édesburgonyát és paszternákot adtak hozzá. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.