Ugrás a tartalomra

Ezúttal Végvári Zsófia látványtervezőt látta vendégül a Hassler Énekegyüttes

Létrehozva
Szombat délután tartották a Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger Múzeum Kiállítóépületében a “Hassler Énekegyüttes és barátai” című sorozatának következő rendezvényét. A vendég ezúttal Végvári Zsófia látványtervező, művészettörténész volt. 
Kép
Horváth Csongor fotói

Van-e kapcsolat a természettudományok, a vegyészet és a művészettörténet között? Mit jelent a „technical art history”? A beszélgetésben e különleges angol szókapcsolat jelentését és gyakorlati megvalósulását járták körül az egybegyűltek.

Kép

Az egykori díjazott látványtervező, akinek munkáival nap mint nap találkozhattunk a televíziós csatornák műsoraiban, hosszú utat járt be, amíg kitalálta és létrehozta a Festményvizsgálati Labort, mely egyedülálló metodikával, interdiszciplináris eszközökkel keresi a választ a festmények eredetiségének kérdéseire.

Kép

A rendezvényen Végvári Zsófiát egyebek mellett arról is faggatták, milyen szerepe volt pályája alakulásában családi indíttatásának, vagy épp milyen személyes oka volt arra, hogy lecserélte sikeres művészi pályáját egy ismeretlen területre… 

Kép

A megjelentek a filmvetítéssel és zenei műsorral egybekötött délutánon arra is választ kaphattak, miben különbözik a természettudományos vizsgálati módszer egy hagyományos, művészettörténeti stíluskritikai elemzéstől, s hogy mégis mennyit tesz hozzá a műtárgyak eredetiségének kutatásához a természettudomány alkalmazása.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.