A Müha klub márciusi vendégeit, azaz a két testvért az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek zenekarokból ismerhetjük. Koncertjeiket, dalaikat akusztikus, minimál hangszerelés jellemzi, hangulatában hozzák a két említett anyazenekar melankolikus vonalát. Első koncertjük idestova 6 éve, 2017-ben volt, akkor még csak alkalmi formációként, egy online újság szülinapi buliján volt, de sikerük láttán később úgy döntöttek, hogy komolyan foglalkoznak majd ezzel a projekttel. Eddig több fesztiválon és budapesti klubban is felléptek. Első nagylemezük 2020-ban jelent meg, a Hullámtörés címet viseli, a második pedig éppen ezév tavaszára várható.
Márciusban a Lázár Tesók a Müha kávézóban
Ez is érdekelhet
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.