Ugrás a tartalomra

Festményeken elevenedik meg a régi Görömböly és Miskolc

Létrehozva
A Görömbölyi Közösségi Ház kiállítása Üveges János gyűjtő festményeit mutatja be, szám szerint hatvanhetet.

Preview Image
Görömböly és Miskolc a XX. századi miskolci festők képein - Mocsári László képgalériája

Görömböly és Miskolc a XX. századi miskolci festők képein – ezzel a címmel nyílt kiállítás pénteken délután a Görömbölyi Közösségi Házban. Az Üveges János festményeiből összeállított tárlat a régi Miskolcot és persze Görömbölyt ábrázoló képeket, valamint miskolci vagy a városhoz kötődő alkotók festményeit vonultatja föl.

Az eseményen először Borkuti László közművelődési és turisztikai tanácsnok, a terület önkormányzati képviselője köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki, hogy sokan voltak kíváncsiak arra a kiállításra, amivel voltaképpen megnyílik a görömbölyi kulturális és szabadidős programok sora. „Szívesen invitálom önöket meg vasárnapra, amikor színes, változatos programok kíséretében felavatjuk a városrész fedett színpadát is. Erre azért volt szükség, hogy az a görömbölyi jó hírű, hagyományos kulturális élet tovább éljen és pezsdüljön” – mondta el a politikus.

Kép
Borkuti László, Goda Gertúd és Üveges János. Fotók: Mocsári László

A kiállítást Goda Gertrúd művészettörténész nyitotta meg. A szakember beszélt arról, hogyan kötődik Görömbölyhöz. Mint mondta, évtizedekkel korábban nyolc éven át dolgozott a helyi általános iskolában. „Nemcsak az itt élő emberek, hanem az itt élő táj is vonzott engem, tanítás után gyakran sétáltam át Tapolcára mindig más-más utcán. Ezek az élmények meghatározóak voltak számomra, mindig jó szívvel gondolok ezekre a sétákra” – mondta.

- Az itt készült alkotások dokumentálják a száz évvel ezelőtt állapotokat Görömbölyön és Miskolcon, olyan épületeket, utakat, hidakat láthatunk, amelyek már nincsenek meg, vagy éppen azok hiányát, mert azok még a kép elkészülte idején még fel sem épültek. A képek tehát száz évet ölelnek fel, egészen geometrikus műveket látunk, több figurás kompozíciók társaságában, színes csendéletet – sorolta.

Üveges János a minap.hu érdeklődésére elmondta, évek óta gyűjt festményeket, amelyek kezdetben nem csupán miskolci kötődésűek voltak. „Először mindenféle képet gyűjtöttem, aztán egy idő után rájöttem, hogy mindent nem lehet gyűjteni, ekkor álltam rá a miskolci képekre. Több ilyen alkotást ismerősöktől szereztem be, mostanra pedig misszióm lett, hogy az ország bármely pontjáról megmentsem ezeket a festményeket” – tette hozzá.

Kép

A kiállításon 67 festmény tekinthető meg, melyek közül a tős-gyökeres görömbölyi Üveges Jánosnak talán nem véletlenül egy olyan kép a kedvence, mely a közösségi ház előtti területet ábrázolja a templommal.

- A tárlat fő képe egy görömbölyi búcsút ábrázol. A festményt egy aukción fedeztem fel, és bár erdélyi búcsú volt akkor a neve, én azonnal ráismertem, hogy Meilinger Dezső alkotása a városrészünket ábrázolja. A kép ráadásul 1931-ben készült, abban az évben, amikor édesapám megszületett. Száz alak van rajta megfestve, és a képre tekintve mindig azt érzem, hogy talán az én őseim is meg lettek ott festve – indokolta a gyűjtő.

A tárlat a Görömbölyi Közösségi Ház nyitvatartási idejében tekinthető meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.