Ugrás a tartalomra

Avasi pincészetbe látogattak a miskolci turisztikai szakemberek

Létrehozva
Az Avason található Gonda Pincészetben tett látogatással folytatódott a MIDMAR Kft. Vendégségben itthon című szakmai tanulmányút sorozata.
Kép
Fotó: Midmar Kft.

Újabb turisztikai szereplőt ismerhettek meg a szakma képviselői, akik elfogadták a MIDMAR Kft. invitálását a Vendégségben itthon tanulmányút sorozat júniusi állomására. A város turizmusmarketingéért felelős szervezet rendszeres alkalmakat teremt arra, hogy a Tourinform iroda munkatársai a turisztikai szakma képviselőivel együtt ellátogassanak azokhoz a szolgáltatókhoz, amelyek valamilyen újdonsággal várják a városunkba érkező turistákat. 
 
A tanulmányút egy rövid sétával indult, ahol a jelenlevők az elmúlt évek pozitív változásait és a hely történelmét ismerhették meg, idegenvezető segítségével. Ezután az Avas Mélyvölgy részében található Gonda Pincészethez vezetett a szakemberek útja. 
A családi vállalkozás egy romos állapotban lévő épület igényes felújításával járult hozzá ahhoz, hogy egyre szebb arcát tudja megmutatni a különleges Avas-hegy. Az Arnóti soron néhány hete nyitotta meg kapuit a pincészet és rögtön igen aktívan bekapcsolódott az avasi események sorozatába. 

Kép

A Tokaji borvidéken gazdálkodó borászat az Avasi Borangolás egyik aktív szereplője volt, a pinceszépségverseny egyik díját is elnyerte és a jövő heti Miskolci Fröccsfesztiválra is nagy erőkkel készül. A borkóstolóval is tarkított bemutatkozáson Gonda Péter borász kiemelte az összefogás és együttgondolkodás fontosságát, hiszen csak ily módon lehetnek sikeresek a lokálpatrióta pincetulajdonosok. 

A pince nagyobb csoportok fogadására is alkalmas és kiegészítő programjaikban különös figyelmet szentelnek a kisgyerekkel érkező családoknak is. A pincészet a jövőben rendszeres eseményekkel várja a borok szerelmeseit. 
A találkozó nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen a turisztikai szektor különböző területeiről érkező szereplők konkrét jövőbeni együttműködésekről állapodtak meg - írja a látogatásról szóló közleményében a Midmar.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.