Ugrás a tartalomra

A művészet összeköt – a titokzatos vörös címmel nyílt kiállítás a Csodamalom Bábszínházban

Létrehozva
A Csodamalom Bábszínház ad otthont két amatőr festőművésznő, Ignácz Dóra Erika és Tardi-Szabó Szilvia kiállításának.
Kép

Mint azt a bábszínház vezetője, Temesvári Éva elmondta, hosszú évek óta ez az első festészeti kiállítás, melyet intézményükben rendeznek meg. 
 
A tárlat címe: A művészet összeköt. A megnyitót Dugas Erika, a Dugas Galéria vezetője nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy a címválasztás apropója nem véletlen, hiszen a két hölgy az ő élményfestő foglalkozásán ismerkedett meg egymással és itt bontott szárnyat a tehetségük is.

Kép

 
Kisgyermek kortól érdekelte őket a művészet és az alkotás, de a jobb agyféltekés rajzolás adta meg az igazi lendületet. Ezután találták meg önmagukat és saját stílusukat a festészetben.  Több technikával dolgoznak; akvarell, akril, olaj és pasztellkréta alkotások díszítik a vászonfalakat.  
 
A kiállítás alcíme: A titokzatos vörös - ám nem kell rejtélyre gondolni; egyszerűen arról van szó, hogy mindketten szeretik használni a vörös színt és árnyalatait.

Kép

A megnyitón Bertalanovics Rebeka, a Forrás Zeneiskola növendéke fuvolázott, Zámborszky Eszter népmesemondó pedig a távoli Indiába varázsolta a vendégeket csodálatos, vöröslő virágokról szóló meséjével.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A kiállítás képei – a jelzetteken kívül – megvásárolhatók, a festmények június végéig tekinthetők meg a Csodamalom Bábszínház galériájában.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.