Ugrás a tartalomra

„Nem tudtam élni azzal az örökséggel, hogy minden klasszikus Edda-dalt én írtam” – Slamovits István 70 éves

Létrehozva
A magyar rocktörténelem egyik legfontosabb zeneszerző-gitárosa június 12-én volt 70 éves - számolt be hétfőn a HVG. Mint emlékeztetnek, Slamovits nevéhez kötődik a Kölyköd voltam, a Hűtlen vagy az Edda Blues is.
Kép

Slamovits István, becenevén Slamó 1953. június 12-én született Miskolcon. Fiatal korától zenélt, több együttesben, amíg 1977-ben Pataky Attila meg nem hívta az akkoriban alakuló Eddába. Itt hat évig 1983-ig játszott.

Az első két Edda Művek-lemez máig a magyar poptörténet legfontosabb darabjai közé tartozik. Ezekben, a zenekart mind a napig tovább működtető Pataky Attila leginkább karakteres énekesként működött közre, a dalokat azonban Slamovits szerezte. Pontosan máig nem tudni, miért szakított a harmadik album után Slamovits és Pataky Attila, de 1983-ban elváltak útjaik.

2010-ben Slamovits azt nyilatkozta: „Nem tudtam élni azzal az örökséggel, hogy minden híres, klasszikus Edda-dalt (Kölyköd voltam, Álmodtam egy világot magamnak, Érzés, Játék véget ér, Edda Blues stb.) én írtam. Ezt ma már bátran merem vállalni és állítani.” Mint mondta, nem az ügyvédekhez szaladgált szerződésekkel, gyerekcipőben járt akkor a jogi képviselet, azt sem tudták mi a jogdíj, milyen nagy anyagi vonzata van, hogy élete folyamán végigkísér, sőt gyermekeire szállhat. „Van, aki már akkor tudta ezt, amikor én csak ültem éjjel a szobámba gitárommal. A dal volt fontos, a zenekar, az összetartozás érzése, a feltétel nélküli bizalom, azt hittem egy a célunk. Aztán nem így alakultak a dolgok” – mondta.



Az Edda a kiválása után egészen más – populáris, amolyan magyar glam-rock – irányt vett Pataky vezetésével, aminek már nagyon kevés köze van az eredeti zenekar progresszív világához. Slamovits viszont egy időre elvonult a nyilvánosság elől. 1985-ben jelentkezett újra a Slamó Banddel. Bár kiadott egy nagylemezt, az nem aratott számottevő sikert. 1987-ben aztán Szatai Gábor énekessel megalapította a No együttest, amit sokáig csak „a magyar U2” néven emlegették a hangzás miatt, ám szerzeményeik szélesebb körben nem arattak sikert.



1998-ban tíz év után feloszlott a No együttes, ekkor Slamovits István Izraelbe költözött. Majd, amikor hazajött, újfent megalapította a Nót, de az sem volt tartós: 2007-ben ismét megszűnt. Ezután először ismét Izraelbe, majd Németországba költözött. 

(via hvg.hu)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.