Ugrás a tartalomra

Bejött az idei fröccsfesztivál is miskolciaknak

Létrehozva
Szombaton éjféltájban hagyták el az utolsó vendégek az avasi pincéket. Idén felavatták az új fröccsöt, a mélyfröccsöt.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az eső sem tántorította el az érdeklődőket Miskolc második legnagyobb borünnepétől, a Miskolci Fröccsfesztiváltól, melyet június 16-án és 17-én tartottak meg Miskolc történelmi pincesorán, ahol több mint 50 helyszínen üde borokkal, zenei programokkal és ízletes, jó illatú finomságokkal várták a fröccskedvelő fesztiválózókat. A szervezők a gyermekekről sem feledkeztek meg. Nekik, a rendezvény jellegéhez illően, a szörpöt húzták fel szódával.

A szervezők az avasi pincesorok saját fröccse, az avasi fröccs megalkotása után, idén, reflektálva a fesztivál új területeire, a Mélyvölgy pincesoraira és Nagyavasi pincesorokra, megszületett a mélyfröccs is. A nevet az avasi, azon belül a mélyvölgyi pincegazdák, borászok szavazták meg, az aránya pedig 3-1, a bor javára.

A rendezvényről Mocsári László kollégánk készített fotógalériáit.

Preview Image
Fotók: Mocsári László (2023.06.16.)
Preview Image
Fotók: Mocsári László (2023.06.17.)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.