Ugrás a tartalomra

A kultúra összeköt – idén is összművészeti kavalkáddal ünnepel a Romano Teatro

Létrehozva
Ha augusztus, akkor a Romano Teatro Kulturális Egyesület képzőművészeti bemutatókkal, író-olvasó találkozókkal és összművészeti kavalkáddal készül. Kedden a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban megnyitott festménykiállítással rajtolt el a programsorozat. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Holokauszt című kiállítás megnyitóján elhangzott gondolataiban a társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár az egyesület hagyományápoló és tehetséggondozó missziója mellett méltatta az esélyegyenlőségért végzett tevékenységeit és eredményeit. Radomszki Lászlóné egyúttal hangsúlyozta, hogy a romákat nyolc évtizeddel ezelőtt ért népirtására emlékeztetnünk kell a felnövekvő generációkat.

Kép

Ferkovics József, a kiállító képzőművész a Miskolc Televíziónak elmondta: huszonegy, döntően bibliai témájú alkotását az elmúlt esztendőkben számos nemzetközi színtéren is bemutatták már. Mint azt elmondta: saját életútjának nehézségeiből is merített, amikor a lágerek szenvedéseit igyekezett ecsetével megragadni.

Kép

Mint azt a Romano Teatro Kulturális Egyesület elnöke ismertette: szerdán a roma holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából Köröm településén szentmisével, fáklyás felvonulással és hajnalig tartó virrasztással emlékeznek majd a történelmi tragédiára. A nyár utolsó előtti napjáig szervezett kavalkád keretében pedig ugyancsak ott a Cinka Panna Cigány Színház előadását is láthatják majd az érdeklődők. Céljuk idén is az – idézte fel Horváth Zsolt –, hogy a 2011 óta más és más elnevezéssel, de folyamatosan megtartott rendezvényeiken az irodalmi, képzőművészeti, zenés-táncos és sport attrakciókkal örvendeztessék meg a borsodiakat.

Kép

Az egy hónaposra tervezett programsorozat első napja 13 órától Szegedi Dezső Jászai Mari-díjas színművész, Horváth Gyula költő, valamint Nagy Gusztáv költő-műfordító író-olvasó találkozójával folytatódott szintúgy a könyvtárban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.