Ugrás a tartalomra

Pressburger Imre előtt tisztelegtek

Létrehozva
A Szentpéteri kapu 3. szám alatt áll az a ház, amelyben Pressburger Imre, azaz Emeric Pressburger, az Oscar-díjas miskolci filmalkotó született. A mindenkori CineFest egyik nosztalgikus programeleme, hogy koszorúkat helyeznek el a házon álló emléktábla alatt.
Kép
Horváth Csongor fotója

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál érthető módon büszkén emeli maga elé Pressburger Imrét, aki a város szülöttjeként futott be karriert Hollywoodban és nyert Oscar-díjat is.

Kép

Mára hagyományos programelemmé vált, hogy minden évben, a fesztivál ideje alatt megkoszorúzzák a szülőházát díszítő emléktáblát. Idén ez különleges jelentőséggel bírt, hiszen 121 éve született a forgatókönyvíró, rendező és producer, aki már a CineFest felfutása előtt elhelyezte Miskolcot a filmtörténelem világtérképén.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.