Kultúra
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója
Szolnoki Péter énekes, dalszerző súlyos betegség következtében, 57. évében hunyt el - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
Sopronban lett énekesnő
Turóczi-Németh Ildikó Miskolcon született, civil szakmája mellett mindig is foglalkozott énekléssel, de végül Sopronban kötött ki. Az oda vezető útról mesélt szerkesztőségünknek.
Így néz ki most a Bartók
Bejutottunk egy régi művelődési ház épületébe. Az Újgyőri főtér közelében lévő Bartók Béla Művelődési Házról Ágotai József, a házat utolsóként működtető egyesület elnöke beszélt.
Nyári koncert Miskolc belvárosában
Burka Kende mindössze 12 éves, de már több fellépés áll mögötte. Csütörtök délután Miskolc belvárosában adott egyórás koncertet.
Avasi Kvaterka, éjszakai libegőzés, piknik, éjszakai fürdőzés - programdömping hétvégén Miskolcon
Libegőzés naplementében, borozás az Avason, éjszakai fürdőzés, koncertek és családi programok. Július második hétvégéjén ismét számos kikapcsolódási lehetőség várja a miskolciakat és a városba érkezőket.
Nemzetközi koreanista konferenciát rendeznek a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetem ad otthont a közép- és kelet-európai koreanisták 25. nemzetközi konferenciájának. A tanácskozás a koreai tanulmányok kutatását, oktatását és a nemzetközi kapcsolatok erősítését helyezi középpontba.
Új helyszínnel bővül idén a miskolci CineFest
Grandiózus új helyszínnel és modern technikával vár szeptemberben a miskolci CineFest.
Szívesen visszajönne Miskolcra a színművész
Szabó Emília Miskolcon töltötte a gyermekkorát, és a helyi teátrumban is játszott. Ma már a budapesti József Attila Színház társulatának a tagja. Vele beszélgettünk.
„A zene összeköti a világot; egy húron pendülünk” a kínaiakkal
A suzhoui operatársulat magyarországi turnéja keretében, a Civilizációk közötti párbeszéd napja alkalmából egy különleges ingyenes kulturális élményt kínál az érdeklődők számára július 13-án 19 órai kezdettel, a Zenepalotában.
Új területet hódít meg
Szabó Virág miskolci születésű író időről időre bemutatkozik a minap.hu oldalán. Most legújabb érdeklődési köréről is mesélt.
Megnéztük Miskolc egyik régen bezárt épületét
Az Újgyőri főtér – vagy ahogy régen hívták: a Marx tér – felé menet egy első emeleti könyvtárra lehet figyelmes az ember. Nemrég be is jutottunk az egykori Bartók Béla Művelődési Házba. Ötrészes cikksorozatunk első fejezetét olvashatják.
Ez a színművész is Miskolcról indult
Ma már a budapesti József Attila Színház társulatának tagja Szabó Emília, aki még gyerekként természetesen otthonosan mozgott a Miskolci Nemzeti Színház színpadain is. Vele beszélgettünk pályájáról.
Törökországba vágynak
Nemrég ünnepelte fennállásának negyvenötödik évét a Reményi Ede Kamarazenekar. Ebből az alkalomból külföldi koncertjeikről beszélgettünk Kaulics-Nagy Zsófiával, aki alapító tagja volt az együttesnek.
Három nap jazz – jön a IX. Miskolci Dixie és Jazz Fesztivál
A rendezvény a város egyik legkedveltebb nyári kulturális eseménye.
Törökországba vágynak
Nemrég ünnepelte fennállásának negyvenötödik évét a Reményi Ede Kamarazenekar. Ebből az alkalomból külföldi koncertjeikről beszélgettünk Kaulics-Nagy Zsófiával, aki alapító tagja volt az együttesnek.
A kultúra mellé áll a Miskolc Autó: együttműködés a Miskolci Nemzeti Színházzal
Közös értékek mentén kötött stratégiai partnerséget a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolc Autó.
Ákos súlyos betegsége miatt lemondta nyári fellépéseit
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Kovács Ákos, Kossuth-díjas dalszerző-énekesnél.
Miskolc Filmklub – Sorsfordító helyzetek
A tavaly nagy sikerrel elindított kezdeményezés folytatásaként a Cine-Mis Nonprofit Kft. idén is megrendezi a Miskolc Filmklub programsorozatot, amely továbbra is a közös filmélményre és az azt követő beszélgetésekre épít.
Él és virul a miskolci könnyűzene – tehetségkutatón taroltak a helyi fiatalok
A Tisztakosz első helyezést ért el a 13. Helyfoglaló Tehetségkutató miskolci döntőjén, míg a Lies zenekar énekes-gitárosa, Buksa Bálint különdíjjal térhetett haza. A verseny újabb lehetőségeket nyithat meg a két miskolci formáció előtt.
Látványos gálaműsorral zárta a tanévet a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes
Ünnepi hangulatban, teltházas gálaműsorral búcsúztatta a 2025/2026-os tanévet a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes.