Kultúra
A Csengey-kertet színesítették ki az Avasi Gimnázium tanulói
Kortárs képzőművészek falfestményeit gondolták újra az Avasi Gimnázium diákjai és közben megszépítették a Csengey-kert betonkerítését.
A közönség és a társulat is ugyanazt a színművészt és balettművészt látta a legjobbnak idén
Több mint négyszáz előadást láthatott a Miskolci Nemzeti Színház közönsége a 202. évadban, a nézők száma pedig elérte a 125 ezret.
Öt órán át szól majd
Folytatódik a jótékonysági koncertsorozat a Múzeumok éjszakáján az Avasi református műemléktemplomban. Most egykori és jelenlegi bartókos növendékek és tanárok fognak össze a Zenepalota orgonájáért.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Lesz, aki sajnálja majd, hogy ide kerül a bor
Akik azonban jelentkeznek a különleges programra, biztosan nem bánják, hogy festeni próbálnak majd e piros színnel. Kovács Anikó festőművész mesélt a lehetőségről.
Ezt a nyelvet mindenki érti
Francia dallamok és közös zenélés várja a miskolciakat a Zenei Fesztiválon, aminek a francia neve: Fête de la Musique. Június 19-én a közös muzsikálás kerül a középpontba a Grizzlyben.
Rejtélyes éjszaka a miskolci múzeumban
Kiállítások, tárlatvezetések, alkotófoglalkozások, családi programok és egy új nyomozós játék is várja az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján Miskolcon. A Herman Ottó Múzeum és tagintézményei idén is több mint negyven programmal csatlakoznak az országos rendezvénysorozathoz.
„Mindannyian mások vagyunk” – megható videóklippel jelentkezett a Herman
Évről évre hagyomány, hogy videóklippel jelentkezik a miskolci Herman Ottó Gimnázium. Idén sem szakadt meg a sorozat: elkészült a „Mindannyian mások vagyunk” című produkció.
Gyászol a Miskolci Nemzeti Színház
Elhunyt Bolya Éva, a Miskolci Nemzeti Színház egykori munkatársa.
Táncgálával zárta a tanévet a Grand Dance
Megtelt a Művészetek Háza vasárnap délután, amikor tizennegyedik alkalommal rendezte meg évzáró táncgáláját a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület.
Most éjszaka menjen be!
Egyetlen nyári éjszaka, amikor új arcukat mutatják meg a múzeumok, június 20-án. A program összehozza a kultúra, a tudomány és a játékos felfedezés világát koncertekkel, tárlatvezetésekkel, családi játékokkal.
Az áldozatokra emlékeztek az Avasi Zsidó Temetőben
Holokauszt-megemlékezést tartottak az Avasi Zsidó Temetőben, ahol a miskolci és környékbeli zsidó közösségek deportált áldozatai előtt tisztelegtek. Miskolcról és térségéből 1944 júniusában több mint 15 400 zsidó honfitársat hurcoltak Auschwitzba, közülük mintegy 14 ezren nem tértek haza.
Felejthetetlen jubileumot ünnepelt az 50. Avasi Kvaterka - Sunset Party zárta az estét
Szombaton jubilált az Avasi Kvaterka: az 50. alkalommal megrendezett esemény egész napos programkavalkáddal és egy látványos Sunset Partyval várta a látogatókat az Avason.
A koreai kultúrát ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Koreai napot rendeztek a Miskolci Egyetemen, ahol a résztvevők a dél-koreai kultúrával, hagyományokkal és a két ország kapcsolataival ismerkedhettek meg. Az esemény vendége volt Park Chul-Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete is.
Dedikálók meséltek a Könyvhétről
„Sok az érdeklődő az eső ellenére is” – több író és írónő is erről számolt be a Könyvtér, vagyis a Szent István tér színpadán pénteken. Beszéltek írásaikról is az érdeklődőknek.
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Íme az 50. Avasi Kvaterka és Sunset Party részletes programja
Különleges jubileumi rendezvényre várják az érdeklődőket az Avasi Kilátó teraszán és környékén szombaton: megrendezik az 50. Avasi Kvaterkát, amelyet egy egész napos Sunset Party koronáz meg.