Ugrás a tartalomra

Kultúra

Akkor és most: A Palóczy utcai zsinagóga
MiskolcKultúraCelebhírek
A Palóczy utcai zsinagógáról Dobrossy István Miskolc írásban és képekben című könyvében találtunk adatokat. 
Szinte minden programjuk teltházas volt 
Kultúra
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadása március 29-én lesz.
Jóreménység-sziget filmvetítés és közönségtalálkozó
KultúraSzabadidő
Vasárnap délután ismét látható lesz a Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében a Jóreménység-sziget című magyar film, a vetítést követően pedig közönségtalálkozóra tartanak, amelyen jelen lesz a film rendezője, Ljasuk Dimitry.
Egy "szegény" ÁVH-s panaszai a miskolci Kocsedó-szigetről
MiskolcKultúra
Számos érdekes történet gazdagítja városunk múltját, olyan azonban ritkán esik meg, hogy Koreához hasonlítják Miskolcot.
Nőnapra ébredt az ország
KultúraSzabadidőCelebhírekBelföld
Sőt, a világ nagyobb része, ahol megemlékeznek a munkásmozgalmak által egykor kiharcolt női jogokról is, de az ünnep fókusza ma már sokkal inkább magán a nőiségen, a nők tiszteletén van. 
2023 Miskolcon a kultúra éve – a színház, a szimfonikusok, a bábszínház, a rockfesztivál és az állatkert is jubilál  
KultúraMiskolc
A kultúra évének hirdetette meg 2023-at a város vezetése, hiszen kiemelkedő évfordulókat ünnepel Miskolc: a színház 200, a szimfonikus zenekar 60, a diósgyőri rockfesztivál 50, a vadaspark 40, a bábszínház pedig 30 éves idén.  
Csütörtökön Szimfonikus bérlet VI. koncert a MÜHÁ-ban
KultúraSzabadidőMiskolc
Március 9-én, csütörtök este a Miskolci Szimfonikus Zenekar hatodik bérletes koncertjén a kései romantika–utóromantika poéziséből nyújt válogatást.
Filmvetítés Nőnap alkalmából
KultúraSzabadidőMiskolc
Nőnap alkalmából a Whitney Houston történetét feldolgozó dokumentumfilmet vetítik az Uránia Art moziban.
A színházbarátok születésnapján a színház kapott ajándékot
KultúraSzabadidőMiskolc
A Miskolci Színházbarátok Egyesülete a fennállásának 3. évfordulója alkalmából rendezett állófogadáson jelentette be, hogy egy sikeres pályázat révén 1 millió forinttal tudják támogatni a Miskolci Nemzeti Színház működését.
A játszma és Az unoka is díjat kapott a portói filmfesztiválon
KultúraVilág
Magyar sikerekkel ért véget Portó nemzetközi filmfesztiválja, az idén 43. alkalommal megrendezett Fantasporto: a szakmai zsűri két díjjal is jutalmazta A játszma című ügynök thrillert és elismerő oklevéllel Az unoka című drámát - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Az Életrevalók igaz története a MÜHÁ-ban
KultúraMiskolc
Egy különös pár története elevenedik meg márciusban a Művészetek Házában, a mozifilm után a színházban is tarol az Életrevalók.
Szabadságukat ünnepelve köszöntötték a tavaszt Miskolc bolgárjai
KultúraBelföldMiskolcVilág
Az 1929 és 1945 között a bolgárok anyanyelvi iskolájaként és kápolnájaként működtetett Görög Katolikus Általános Iskolában tekintettek vissza az etnikum ma élő miskolci tagjai anyaországuk török hódoltság alóli felszabadulására péntek délután.
MNSZ kétszáz, Szegedi hetven
KultúraMiskolc
Szinte minden miskolci tudja, kicsoda Szegedi Dezső, de arról kevesebben hallottak, hogy az idén hetven éves művész hogyan jutott el az Ital és Vegyicikk Gyárból a Jászai Mari-díjig, vagy mi a véleménye a mostani rendezőgenerációról. A színész már negyven éve a miskolci társulat tagja, rengeteg belsős sztorit és érdekes anekdotát ismer. Mostani cikkünkben mondhatni színháztörténeti mélyfúrást végeztünk: feltörtek múltbeli élmények, mesélt sikerekről, díjakról és szerepekről. Szóba kerültek a régi nagy öregek, elárulta, milyen gondolatokkal látta el őt Sinkovits Imre, valamint azt is, mit csinált, miután megkapta a Déryné-díjat.
Évadból és palackból is 200 – Borkülönlegességgel segíti a színházat Barkóczi István
KultúraMiskolc
Kétszáz palack borral támogatja a kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színházat Barkóczi István, a Népkerti Vigadó és a Barkland Pincészet tulajdonosa. A kifejezetten a teátrumnak készített, egyedi címkézésű palackokat pénteken adta át a vállalkozó a színházigazgatónak. 
Kiemelt helyen a nők az idei Frankofón Filmnapokon
KultúraMiskolc
Szombaton nyit az immár tizenharmadik Frankofón Filmnapok, melynek keretében öt új francia filmet nézhetünk meg a Művészetek Háza Béke Art mozitermében jövő hét csütörtökig.
Két nap múlva startol a Kocsonyafesztivál
KultúraSzabadidőMiskolc
Már épülnek a Kocsonyafalu kunyhói, pénteken pedig teljes erővel elrajtol a két év kihagyás után visszatérő miskolci Kocsonyafesztivál, amelynek szíve idén a kezdetekhez hasonlóan újra a Szinva teraszon dobog majd - hívja fel a figyelmet szerdán kiadott sajtóközleményében a városháza.
Uni-Menü a miskolci Kocsonyafesztiválon
KultúraSzabadidőOktatásTudományMiskolc
Élményprogramokkal, közösségi eseményekkel mutatja be a tudományos világ hétköznapi oldalát a Miskolci Egyetem a Kocsonyafesztiválon, az Almássy-kúria földszintjén kialakított bázisán.
Egy perc Miskolc
MiskolcKultúraSzabadidőEgyházKörnyezet
A legfontosabb történések kedden.
Kocsonyafesztivál: útlezárásokra és a parkolási rend változására kell számítani a belvárosban
MiskolcKultúraSzabadidő
A Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a belváros több pontján lesznek út- és területlezárások a rendezvény és annak előkészítő munkálatai miatt, és a megszokott parkolási lehetőségek is változnak. 
Punkoptikum: kilátás a rendszerváltás eufóriájára
KultúraSzabadidőMiskolc
Boldogult kilencvenes évek címmel rendez kiállítást a Bruthália Alkotó kör a könyvtárban.