Kultúra
Könyvhét: ezek a megye legszebb könyvei
A héten minden szem az irodalom nagyjaira szegeződik országszerte, hiszen nincs még egy ekkora múlttal rendelkező kulturális rendezvény, mint az Ünnepi Könyvhét. Idén pedig mindenki Miskolcra figyel majd, hiszen a jubileumi évben itt lesz az országos megnyitó (szerdán) – abban a városban, ahol az Ünnepi Könyvhét gondolata megfogalmazódott. A miskolci irodalmi élet azonban már a 0. naptól pezseg: kedden bejelentették, melyik kötet lett az Év Könyve a megyében 2019-ben.
Gönci Barack Vigasságot rendeznek Boldogkőváralján
A térség gasztronómiai termékei mutatkoznak be július 6-án a Gönci Barack Vigasságon Boldogkőváralján, ahol az ételek és italok mellett családi programokkal is várják a látogatókat.
Ezek lesznek a Bartók Plusz Operafesztivál kísérő programjai
Tíz nap az tíz nap – ergo óriási mennyiségű program, mégis hihetetlen változatossággal! Teljes operák ingyenesen a Szent István téren, most először. Az Erzsébet tér pedig borozgatós-üldögélős lesz, miközben élvezzük az OperaBár pódiumán fellépők műsorait.
Alkotúra, vagyis alkalmazott grafika nemcsak középiskolás fokon
Ez már az ötödik Alkotúra-kiállítás, amelyet a város és a megye közösen rendezett. A kiállítás Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc város és Kassa kulturális, oktatási és művészeti életébe nyújt betekintést a középfokú művészeti képzésben résztvevő diákok és művésztanárok szemén keresztűl.
Pénteken kezdődik a Bartók Plusz
Új és klasszikus operai élményeket egyaránt kínál idén is a Bartók Plusz. Bemutatók, operaáriák, beavató előadások várják a kortárs és a klasszikus művek szerelmeseit június 14-e és 23-a között.
„Nemzet nélkül nincs haza”
A remény és az újrakezdés napjának nevezte Kovácsné Budai Mária önkormányzati képviselő június 4-ét. A nemzeti összetartozás napján megemlékezést tartottak a Feszty Árpád utcai országzászlónál is.
„Az összetartozás érzését nem tudták elvenni tőlünk”
Megemlékezést tartott Miskolc önkormányzata a nemzeti összetartozás napja, június 4. alkalmából a Népkerti Országzászlónál. A Kárpátaljáról érkezett történész, Dupka György beszédében úgy fogalmazott: a száz évvel ezelőtti tragédiát „azóta sem hevertük ki”, valamit azonban „nem tudtak elvenni tőlünk: nyelvünket és hitünket”.
Virrasztást tartanak Térey János emlékére
Szerda este virrasztást tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) a hétfőn életének 49. évében váratlanul elhunyt Térey János író, költő, drámaíró, műfordító emlékére.
Évadot zárt a MÜHA, ismét lesz GasztroPLACC
A közönségünk lojalitása és nyitottsága mindig új lendületet ad - hangsúlyozta a MÜHA Miskolc évadzárója kapcsán Novák Irén ügyvezető. A sokoldalú miskolci kulturális intézmény idén különösen magasra tette a lécet a programkínálat terén: a kulturális élet színe-java, nemzetközi és országos turnék is jellemezték az idei kínálatot. Nyáron újra lesz GasztroPLACC, a közönség elkötelezettségét pedig hűségprogrammal is jutalmazza majd a MÜHA.
„A közösség határoz meg minket” – Évadot zárt a Miskolci Nemzeti Színház
Több mint száznegyvenezer néző, pozitív nézői és szakmai visszajelzések, fesztiválmeghívások – így foglalható össze a Miskolci Nemzeti Színház 195. évada. A pénteki társulati ülésen a művészeti tanács tagjai összegezték az évad eredményeit és átadták a legjobbnak ítélt művészek és színházi munkatársak díjait.
Az Év Könyvéről döntsön az olvasó (is)!
Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2019 címmel könyvversenyt hirdetett a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A benevezett munkák a központi épületben nézhetők meg, így ott lehet szavazni, melyik legyen a közönségdíjas.
Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhattak a kutatók
Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhatott a legközelebbi nyelvrokonainkkal közös genetikai örökséget vizsgáló nemzetközi kutatócsoport, melyben magyar tudósok is részt vettek - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) MTI-nek eljuttatott közleményében.
Dedikált vállpántok az Omegától
Az Omega tagjai meglepetést adtak át a borlovagoknak szombati, teltházas koncertjükön.
Benyák–Bíró könyvturné Miskolcon
A rajongóknak örömhír: ismét közös turnéra indult Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs, és a könyves találkozások egyik helyszíne Miskolc lesz. Május 24-én délután fél 5-kor a Tompa Mihály Könyvtárban találkozhatnak velük olvasóik.
Pápai Joci nem jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe
Nem jutott a döntőbe a Magyarországot képviselő Pápai Joci Az én apám című dallal a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon kedd este Tel-Avivban.
Klasszikus, különleges, korszakalkotó – Megnyitotta következő évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Meghirdette 2019-2020-as évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az együttes a következő szezonban is széles közönségréteget szólít meg.
Már lehet jelentkezni az idei hungarikum pályázatra
Keddtől lehet jelentkezni az idei hungarikum-pályázatra – mondta V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos kedd reggel a Kossuth Rádió műsorában.
Majálisozott a megyei könyvtár
Ötödször kapcsolódott a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a város napjához a Könyvtári Majális révén. A szabadtéri könyv(társas) fesztivál ezúttal is különböző játékkal, színpadi produkciókkal és ízes jutalommal várta a családokat, baráti társaságokat.
Kritikus óra A velencei kalmár előadás után
Május 11-én ismét Kritikus órát tartanak a Miskolci Nemzeti Színházban.
Képeslapokon köszön vissza a város múltja
Régi képeslapokból nyílt kiállítás a megyei könyvtárban Miskolc törvényhatósági jogú várossá nyilvánításának 110. évfordulója alkalmából.