Ugrás a tartalomra

Megtalálja a közös nevezőt a vendégekkel a DiVino Miskolc borbárosa

Létrehozva
A szőlő és a vendéglátás már gyerekkorában is érdekelte, iskolái elvégzése után dolgozott koktélbárban, de számításait igazán az Avalon Parkban és most már a tavaly megnyílt DiVino Miskolcban találta meg Németh Ádám. Olyannyira, hogy munkájáért elnyerte A legjobb borbáros díjat.
Kép
nemeth_adam_190227_vcs_02.JPG
Fotó: Végh Csaba

– Már általános iskolás korom óta vendéglátással szerettem volna foglalkozni, sőt már akkoriban is dolgoztam szőlészetben, tőkét kötözgettem, kapáltam stb. – meséli érdeklődésünkre Németh Ádám, aki miután elvégezte a Berzeviczyben a vendéglátó technikus képzést, előbb belvárosi koktélbárokban, majd az Avalon Parkban dolgozott. – Itt találtam meg igazán a számításaimat; nagyon tetszik maga az étterem, meg az, hogy van előrelépési lehetőség, ez nagy motiváció volt számomra. Közel 3 évig dolgoztam ott, aztán jött az ötletük, hogy nyitnak egy DiVinot Miskolcon, aminek felkértek az üzletvezetői pozíciójára, amit nagy örömmel el is vállaltam. Kezdettől fogva érdeklődtem a borok iránt, az Avalonban kb. 140-félével foglalkozunk.

Kép
nemeth_adam_190227_vcs_07.JPG

Olyannyira felhívta magára a figyelmet borbáros munkájával, hogy a DiVino magyar franchise borbárhálózat nemrégiben megtartott évnyitó rendezvényén átvehette Az év borbárosa díjat egy oklevél kíséretében. – Ezen rendezvény keretein belül minden egységből az előző évi munkája alapján kiemelnek egy kollégát, aki megkapja ezt az elismerést, aminek nagyon örültem. Most én vehettem át, amin nagyon meglepődtem, hiszen csak tavaly októberben nyitottunk ki. Az elismerést a franchise tulajdonosai és a magyar Junibor Egyesület tagjai ítélik oda.

Kép
DiVino_Nemeth_Adam_boraros_elismeres

És mi alapján döntöttek az ítészek a díjról? – kérdezzük Ádámot. – Tartanak borászok nálunk ún. fogadóórákat, ilyenkor figyelik a borbárosok munkáját is, és írnak egy értékelést. Miskolcról most engem emeltek ki, aminek nagyon örültem – mondja.

A Junibor – Fiatal Borászok Egyesületét azzal a céllal alapították, hogy egy olyan közösséget hozzanak létre, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja. A legfontosabb számukra, hogy egymást segítsék, és ezáltal egyre jobb és a fogyasztók által szerethető borokat készítsenek. Azt is el kívánják érni, hogy a saját generációjuk tagjait meg tudják szólítani a kulturált borfogyasztás és borkultúra ügyében, így nagy hangsúlyt fordítanak az ifjú borivókkal való kapcsolattartásra. A DiVino borbárjaiban folyamatosan lehetőség van arra, hogy a vendégek személyesen találkozzanak a borászaikkal, és első kézből kapjanak információt a borokról és a borfogyasztásról. Ezek a találkozók mindig nagyon népszerűek.

Kép
DiVino_Nemeth_Adam_boraros_etel2

De mit is takar a borbáros kifejezés? – Mi, a DiVinonál azt valljuk, hogy nem pultosaink vannak, ez a munka sokkal többről szól. Nem vagyunk ugyan borászok, de a vendégeink azt szeretnék, hogy egy nagyon jó helyen, kellemes környezetben egy finom bort elfogyaszthassanak – és legyen, aki eligazítja őket a borok között. Ehhez kell egy jó borbáros, akinek fel kell tudnia mérni a vendégek igényeit, meg kell találnia a közös nevezőt. Ez általában egy pár perces beszélgetés után menni is szokott – ismerteti Ádám.

Kép
DiVino_Nemeth_Adam_boraros_etel1

Hozzáteszi: szerencsére rengeteg olyan vendég van, aki rábízza magát a szaktudásukra, kérik a segítségüket. – El szoktunk indulni egy rozéval, de ha azt ki szeretné hagyni, akkor egy könnyedebb, majd egy testesebb fehérbort kóstolunk. Aztán ezt is tudjuk fokozni egy hordós érlelt borral. Később jöhet egy laza vörös, merlot vagy kadarka, és eljutunk egy Caberne sauvignon-hoz vagy egy Caberne franc-hoz. Megvan persze a lehetőség, hogyha nem ízlik, akkor nem kötelező elfogyasztani az adott bort. De ilyennel még nem találkoztunk, mindig sikerül „eltalálnunk” a vendég ízlését, kedvét – ecseteli.

Kép
DiVino_Nemeth_Adam_boraros_etel

A DiVino Miskolcban újdonságokkal is készültek 2019-re: két hete új étlapot vezettek be, amin a már megszokott sajtok, sonkák és nemzetek konyhái mellett – a séf ötletét követve – igazi magyar ételeket is kínálnak a borok mellé. A klasszikus ízek a spájzból – tepertő, kolbász, zöldségek, házikenyér, tepertő- és padlizsánkrém – mellé felkerültek klasszikus magyar fogások is a kínálatba: magyaros szűzérme, paprikás csirke nokedlivel stb.

– Úgy gondolom, mára elértük: a péntek-szombat estéken Miskolc fénypontja mi vagyunk, nagyon sok vendég jár hozzánk hétről hétre. Ha van színházi előadás, akkor előtte-utána szívesen térnek be ide egy tál ételre, egy pohár borra – mondja Ádám.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.