Ugrás a tartalomra

Tömegeket csalt az utcára a tavasz első Régiségvására

Létrehozva
Szikrázó napsütés, tavaszi illatok, madárcsicsergés – a tavasz elő Régiségvására kicsalogatta az utcára a miskolciakat. A hónap első vasárnapján nem csupán nézelődőkkel népesült be a Széchenyi utca széltében-hosszában, hanem olyan antikvitásokkal is, melyek visszaidézték szemünk elé azokat az illatokat, azokat az ízeket, azokat a hangokat és pillanatokat, amelyekre ezek nélkül a tárgyak nélkül, talán már nem is emlékeznénk.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Tömegeket vonzott a belváros szívébe a tavasz első Régiségvására. Pénteken, március 1-jén már hivatalosan is elkezdődött a meteorológiai tavasz, így az évszak első antikvitást kínáló vására kicsalogatta a miskolciakat otthonukból.

regisegvasar_190303_ja_21.jpg

A Régiségvásár „korhatár nélkül megtekinthető” (élhetnénk akár ezzel a mozis jelzővel is), hiszen nemcsak az idősebb korosztály találhatta meg a múlt egy-egy darabkáját, de a fiatalok is érdeklődve vizslatták a Széchenyi utca kínálatát. Sokan visszatérő vendégei, sőt vásárlói is a főutcára kitelepülő Régiségvásárnak, és vannak olyanok is, akik már célirányosan keresik azt az árust, akivel már az előző hónapban eldiskuráltak a „nagyi festményéről”, vagy a „nagypapa pipájáról”.

regisegvasar_190303_ja_9.jpg

A régiség szó jelentése: minden, ami a régi időben létezett, vagy a régi időből hagyomány, emlék gyanánt fennmaradt. Ilyen emlékek után kutathatnak minden hónap első vasárnapján a miskolciak a belvárosban – nem volt ez másként ma sem. Megsárgult lapokkal teli könyvek, csillárok, plüssök és tányérok keresték új gazdáikat, de kézműves termékekkel is találkozhattunk a vásárban. A múltat idéző darabok mellett természetesen XXI. századi kézművesek ékszereit is megtalálhatták a nézelődők.

regisegvasar_190303_ja_26.jpg

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.