Ugrás a tartalomra

Korszerűbbé vált a kardiológiai szakellátás a megyei kórházban

Létrehozva
Új rendelő helyiségekkel és eszközökkel bővült a kardiológiai szakellátás Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. A beruházás kiemelten fontos a borsodi megyeszékhely és a térség vonatkozásában, tekintettel a népegészségügyi adatokra, valamint az egészségügyi intézményre háruló igen magas ellátott betegszámra.
A Miskolc Televízió riportja

Mintegy 70 millió forintból, saját kórházi forrásból hat új rendelőt hoztak létre a Belgyógyászati épülettömbben. A fejlesztésnek köszönhetően jelentős mértékben nő a járóbeteg-ellátási kapacitás, és az ellátás minősége is javul. A beruházásról hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be az intézményben. 

Kép

Breitenbach Sándor, műszaki igazgató a beruházás technikai hátterét ismertetve elmondta, a fejlesztett területen korábban 84 négyzetméter alapterületen működött belgyógyászati szakrendelő, ezt bővítették ki további 140 négyzetméter beépítésével, átalakításával.

Kép

Azon helyiségek, ahol a szakrendelőket alakítottak ki, korábban hőközpont, garázs, illetve tároló helyiségek voltak, így orvostechnológiai és gépészeti szempontból teljes felújítást kellett végrehajtani. A teljes beépítés így 224 négyzetméter alapterületen hat szakrendelő megvalósításával biztosítja a szakmai ellátást.

Kép

Révész János főigazgató arról tájékoztatott, hogy az egészségügyi halálokok között régiónkban az első helyen a szív-és érrendszeri betegségek állnak, ezért népegészségügyi szempontból kiemelten fontos a szív-és érrendszeri betegek ellátása. A kardiológia fejlesztését több lépcsőben valósítják meg: néhány héttel ezelőtt egy átszervezést hajtottak végre, mely lehetővé teszi, hogy az osztály döntően a szív-és érrendszeri betegekre tudjon koncentrálni. 
Következő lépésként új alapterületek beépítésével hat új rendelőt hoztak létre az osztályon. Ezzel nemcsak a járóbeteg-ellátási kapacitás nő jelentős mértékben, de az ellátás minősége javul – hangsúlyozta a főigazgató.

Kép

Hozzátette, a jelenlegi beruházásnak leginkább infrastrukturálisan van nagy jelentősége. Szétválik egymástól a gondozás, a járóbeteg ellátás, illetve a betegek akkut ellátása. A betegek számára kiemelten fontos, hiszen sokkal kulturáltabb körülmények között kerülnek majd ellátásra, az orvosok több időt tudnak majd rájuk szánni – tette hozzá Révész János. Még idén elkezdik megújítani a katéteres laboratórium műszerparkját, a tervek szerint legkésőbb jövő év első negyedévében egy teljesen új műszerpark áll majd a kollégák rendelkezésére. 

Kép

A fejlesztésnek köszönhetően két sürgősségi kardiológiai fogadóhely alakítottak ki, ahol a kor szellemének megfelelően sürgősségi eszközökkel ellátva tudják fogadni a sürgető szívpanasszal érkező betegeket. Két másik helyiségben pedig a gondozásra érkező betegek előkészítése zajlik majd. 

Kép

- Jelentősen tudjuk növelni a szakrendelők hatékonyságát, hiszen jól előkészített EKG-val rendelkező betegek fognak az orvos-beteg találkozáson megjelenni. Kaptunk két új szakrendelő helységet is, egy szívultrahangos helységet, illetve egy kardiológiai járóbeteg szakellátó helységet, ahol a hét minden napján más szakmaspecifikus szakrendelést tartunk majd – hangsúlyozta Nagy Gergely György, a Kardiológiai Osztály osztályvezető főorvosa. Az új rendszerrel nemcsak több beteget tudnak ellátni, de több idő is jut egy-egy betegre, és magasabb ellátási színvonalat nyújthatnak. 
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.