Ugrás a tartalomra

A digitális bíróság jegyében tartottak képzést a Miskolci Törvényszéken

Létrehozva
A 2018 júniusában debütált, négy végponttal működő Via Video távmeghallgatási rendszer hatékonyságának köszönhetően a Miskolci Törvényszéken február hónapban 16 alkalommal vették igénybe a hálózat nyújtotta lehetőségeket.
Kép

A rendszer valódi sikerét igazolja az is, hogy már nem csak a büntető, hanem a civilisztikai ügyszakban is egyre gyakoribb annak használata. A Via Video rendszer gördülékeny működéséhez azonban nem elegendő kizárólag a technikai feltételek biztosítása, annak pontos és mechanikus kezelése is elengedhetetlen.

Éppen ezért a Miskolci Törvényszék öt napos képzés keretében, mintegy 98 bíró számára nyújt segítséget a hálózat teljes és részletes megismerésében. A konzultációk során Pabis Attila és Tasnádi Zoltán, a Miskolci Törvényszék büntető ügyszakos bírái, e-per kapcsolattartók ismertetik a távmeghallgatásra és a tárgyalótermi kép- és hangrögzítésre vonatkozó technikai szabályokat és egy szimulált tárgyaláson keresztül be is mutatják annak működését. A résztvevők az oktatások alkalmával tesztkapcsolat létesítésén keresztül próbálhatják ki a hálózat működését, így azonnal választ kaphatnak a felmerülő kérdéseikre.

A Miskolci Törvényszék a képzéssel nem csak azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a bírák készségszintű tudást szerezzenek a rendszer használatát illetően, hanem azt is, hogy rendszeres alkalmazásával tudatosítsa a felhasználókban a XXI. századi bíróság valódi arculatát.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.